A szocialista sportmodell agonizálásának súlyos következményeit pedig nap mint nap tapasztalhatjuk: egyre kevesebb a siker, csökken a létesítmények száma, és egyre kevesebb a sportolni szerető magyar.
Úgy tűnik, mintha a magyar sport tabutéma lenne.
Ugyanakkor mindannyian pontosan tudjuk, hogy a színfalak mögött mindenki panaszkodik. Mindenkinek akad egy forgatókönyve, vagy legalább néhány ötlete, hogy mit kellene csinálni.
A Nemzeti Sport a közvélemény elé szeretné tárni a jelen helyzetet (siralmas), az ötleteket (bámulatos mennyi van), hátha kirajzolódik egy jövőkép, amelyből ki lehet indulni.
Kálnoki Kis Attila főszerkesztő vitaindítójával kezdődik meg a Nemzeti Sport Fórum sorozata (20. oldal), amelynek keretében sportolókat, szakértőket és hivatásos szurkolókat is felkértünk, hogy osszák meg az olvasókkal gondolataikat.
Tisztában vagyunk azzal, hogy óriási feladatot vállaltunk magunkra, érezzük a súlyát. Mi, újságírók kívülállók vagyunk, mégis abszolút bennfentesek. Látjuk a gondokat és a hibákat, még ha a tehetetlenség időnként minket is a rossz irányba görget. És gyakran még védjük is a sportot, mert szeretjük, és nem akarjuk elrontani olvasóink kedvét sem, elegendőnek érezzük, ha mi szörnyülködünk.
Betelt a pohár. Szabad folyást engedünk a forradalmi véleményeknek. Tessék! Most mindenki elmondhatja, hogy miként lehet jövője a magyar sportnak.
Mert szeretnénk hangulatos meccsekre járni, és ott jó teljesítményekért szurkolni. Mert továbbra is szeretnénk ünnepelni kis sportágaink olimpiai bajnokait. Mert nem szeretnénk szégyenkezni, ha a világ nagy sportágait említve mentegetőznünk kell. És szeretnénk, hogy a gyerekeink örömmel sportoljanak.
A kérdés tehát: hogyan tovább, magyar sport?
Legfrissebb hírek
