Németh Krisztiántól félhetnek a védők

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2007.04.23. 16:51
Címkék
Ahogyan a Borsodi Liga-éllovas Debrecenben, úgy a második helyen álló MTK-ban is egy fiatal játékos nyújt kiemelkedő teljesítményt az utóbbi hetekben. Németh Krisztián a magyar labdarúgás egyik ígéretes tehetsége, és mi most arra voltunk kíváncsiak, hogyan tudja segíteni csapatát a bajnoki hajrában.

Németh Krisztián másfél évvel ezelőtt tűnt fel az élvonalban. Az MTK támadója Győrött kezdett el futballozni, de nem sok időt töltött el a zöld-fehér klubnál, 2003-ban a kék-fehérekhez igazolt, és a Sándor Károly Akadémián nevelkedett.

Első élvonalbeli mérkőzését éppen a Győr ellen játszotta, még 2005 novemberében.

Első élvonalbeli gólját 2006. február 25-én lőtte a REAC-nak, s az MTK ezzel a találattal nyerte meg a rákospalotaiak elleni találkozót.

Első felnőttszezonjában tizenkét mérkőzésen szerepelt, és kétszer volt eredményes, igaz, legtöbbször csereként küldte pályára Garami József szakmai igazgató. Már az előző bajnokságban is alkotott emlékezeteset, elég csak az Újpest–MTK (1–2) bajnokira gondolni. Ezen a meccsen a második félidőre állt be, és nagy szerepe volt abban, hogy csapata fordítani tudott az akkor aranyra törő lila-fehér együttes ellen. Ráadásul az egyenlítő gól előtt ő harcolta ki a tizenegyest.

Az őszi szezont aztán még jobb futballal kezdte. Az MTK a hatodik fordulóban az ő vezérletével ütötte ki (idegenben) a Vasast: Garami József gárdája úgy győzött 5–1-re Angyalföldön, hogy a szünetben beálló Németh Krisztián a hajrában huszonkét perc alatt mesterhármast ért el. Eddig ez volt pályafutása legeredményesebb mérkőzése.

Természetesen Németh Krisztián folyamatosan ott van az MTK profi keretében, ám Garami József óvatosan, csak fokozatosan terheli a fiatal támadót. Ezt támasztja alá az is, hogy Németh Krisztián ebben a bajnokságban eddig mindössze három mérkőzést játszott végig, tizenkétszer csereként lépett pályára, hat alkalommal pedig lecserélte a kék-fehérek szakvezetője. A tavalyi bajnokságban szerzett két gólját már jóval felülmúlta, hiszen az idén már tíz találatnál tart.

A csatár egyik legnagyobb erőssége, hogy kiismerhetetlenül cselez, szinte lehetetlen elvenni tőle a labdát. A támadó dicsérhető a robbanékonyságáért is, rövid távon csaknem verhetetlen. Mindkét lábbal jól lő, és fejjel is veszélyes. A fiatalokra jellemző teljesítményingadozás őt sem kerüli el, előfordul, hogy eltűnik a mezőnyben, egyelőre még nem várhatnak tőle folyamatosan jó teljesítményt a Hungária körúton. Ezt alátámasztja az is, hogy az idei tíz gólját hat meccsen szerezte, a már említett mesterhármas mellett kétszer is duplázott, és csak egyszer fordult vele elő, hogy két egymást követő mérkőzésen is betaláljon. Érdekesség, hogy ebben a bajnokságban a 17. fordulóban az Újpest és a 18. fordulóban a Sopron ellen is betalált, ám a két bajnoki között volt a három hónapos téli szünet.

Legfrissebb hírek

A harmadik társházigazda is nyert – az Egyesült Államok is továbbjutott

Foci vb 2026
20 perce

Videó: emiatt állították ki az amerikaiak hősét, nem lehet ott a Belgium elleni nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
32 perce

Balogun gólt lőtt, majd pirosat kapott, de az USA tíz emberrel is felülmúlta a bosnyákokat

Foci vb 2026
36 perce

Videó: Balogun gólt szerzett, majd LeBron James ikonikus mozdulatával ünnepelt

Foci vb 2026
54 perce

Balogun góljával vezet a szünetben az Egyesült Államok

Foci vb 2026
1 órája

Rudi Garcia: A labdarúgásban minden lehetséges, amíg hiszünk benne

Foci vb 2026
2 órája

A vb-történelem legkésőbbi góljával jutott tovább Belgium – statisztika

Foci vb 2026
2 órája

USA vagy Bosznia-Hercegovina? Elkezdődött a meccs

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik