Az eredményes hátvéd

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2007.04.10. 23:38
Címkék
Hetek óta az Újpest egyik legjobbja Vaskó Tamás. A lila-fehérek 23 éves csapatkapitánya az utóbbi két fordulóban három gólt szerzett, és a Paks elleni hétfői, 3–2-re megnyert bajnokin pályafutása során először kétszer is eredményes volt.

Két bajnokin három gólt szerzett Vaskó Tamás, az Újpest védője: a lila-fehérek csapatkapitánya védőként is igen veszélyes az ellenfelek kapujára, minden szöglet és kapu közeli szabadrúgás után feltűnik a tizenhatoson belül, és rendre jól fejeli a labdákat. Mindemellett inkább saját kapuja előtt érzi jól magát.

„Mindenkinek jobb, ha saját térfelünkön teszem a dolgomat – mondta Vaskó Tamás. – Persze a szögleteknél a jövőben is előremegyek, de csatár nem szeretnék lenni. A beívelések utáni gólszerzés nem csupán rajtam múlik, hanem azon is, aki küldi a labdát. A Pécs és a Paks ellen minden rendben volt, hiszen Tisza Tibor kitűnően játszott meg. Szoktunk vele gyakorolni az edzések után, készülünk ezekre a szituációkra.”

Vaskó Tamás az őszi szezon közepe óta csapatkapitány Újpesten. Annak idején mindenkit meglepett, hogy őt nevezték ki erre a posztra, de az idő előrehaladtával egyre inkább elfogadják, bár az ellenfelekkel és a játékvezetőkkel akad néha probléma.

„A korom miatt néha megesik, hogy nem vesznek komolyan – folytatta a védő. – Újpesten ezen már túl vagyunk, de a pályán olykor furcsa helyzetek adódnak. Az is előfordult már, hogy a játékvezető nem engedte meg, hogy csapatkapitányként megszólítsam. Én tisztelem az idősebbeket, de ennek viszonzását talán egy fiatalabb játékos is elvárhatja.”

Az Újpest feljött a harmadik helyre, ám lemaradása kilenc pont az éllovas Debrecen mögött.

„Messze van még a bajnokság vége – vélekedik a játékos. – Emlékszem, tavaly mi is vezettünk kilenc ponttal, mégsem tudtuk megnyerni a bajnokságot. Miért ne történhetne ez most meg ellenkező előjellel? Játszunk még a Debrecennel és az MTK-val is, így a riválisokat legyőzve közelebb kerülhetünk hozzájuk. Minden meccsen győzelemre hajtunk. Még bármi megtörténhet.”

Legfrissebb hírek

Tekvondós aranyak Svédországból

Egyéb egyéni
6 perce

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
49 perce

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
1 órája

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
1 órája

Keddi sportműsor: Inter–Barca visszavágó a Bajnokok Ligája-döntőért

Minden más foci
9 órája

Biztató önéletrajz – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája

Kuczora Csenge: Nem éreztem görcsösséget; Pécsi Ármin: A hozzáállásunk megfelelő volt

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik