Őrségváltás várható?

Ch. Gáll AndrásCh. Gáll András
Vágólapra másolva!
2007.04.06. 00:19
Címkék
A soproni közönség elementáris erejű buzdítással hajszolta bele a győzelembe szerda este az MKB-Euroleasing női kosárlabdacsapatát a MiZo Pécs 2010 ellen. Talán még korai a megállapítás, de mintha eltolódtak volna az erőviszonyok a két nagy rivális között.

A magára találó publikum mellett a soproniak által 67–60-ra megnyert összecsapás másik revelációja Horváth Zsuzsanna hibátlan teljesítménye volt. A zöld-sárgák 188 centis válogatott bedobója mind az öt dobásával célba talált, és azon a poszton uralta a játékot, amelyen a pécsiek ezen az estén nem voltak képesek megfelelő ellensúlyt képezni, hiszen Bujdosó Nórának és Amra Dapónak együttvéve is csak négy pontra futotta az erejéből.

– Mi a szép győzelem titka?

– Az egész csapat egészséges önbizalommal állt ki a mérkőzésre, és bár tény, hogy az elmúlt években a Pécs sok borsot tört az orrunk alá, most már kezdjük elhinni, hogy a mi javunkra billen a mérleg nyelve – mondta a 23 éves kosaras.

– Kimondhatjuk, hogy a bajnoki cím és a Magyar Kupa megnyerése a céljuk?

– Ennek jegyében vágtunk neki a szezonnak, és elhatározásunk azóta csak erősödött.

– Meghökkentő volt a két cserepad minősége közötti különbség. Mintha ez döntött volna az önök javára…

– Én is így gondolom, harmincegy tizenegy volt a cserejátékosok által elért pontok száma ide. Ráadásul úgy, hogy Olekszandra Gorbunova, egyik legponterősebb légiósunk még csak lábadozik talpsérüléséből! De üzentünk neki.

– Mivel? A győzelemmel?

– Azzal is, no meg a lefújás utáni csatakiáltásunkkal: „Boldog születésnapot, Szása!”

Rátgéber László, a Pécs trénere – amint az már meccs közben is feltűnt – tőle szokatlan nyugalommal, már-már fatalizmussal fogadta a vereséget.

– Miért idegeskedtem volna?

– kérdezett vissza a szakember.

– Jobb erőkből áll a Sopron, mi csak akkor nyerhettünk volna, ha a szokásos trió, Iványi Dalma, Béres Tímea, valamint Vickie Johnson mellé legalább ketten felnőnek. Ez most nem történt meg.

– Ez azt jelenti, hogy feladták a bajnoki aranyérmet és a Magyar Kupa megvédését?

– Miért, úgy ismer? Dehogy adtuk fel, védekezésben most is megvalósítottuk elképzeléseinket, Ivana Matovicsot például sikerült a második félidőben két ponton tartanunk. Ám kissé demoralizáló, hogy ha semlegesítjük az ellenfél legjobbját, jön Albena Branzova és Cserny Réka, a cserepadról pedig Horváth Zsuzsanna nyerőember lesz. Ellenfelünk a bőség zavarával küzd, és akkor még nem is beszéltünk az ezúttal sérült Gorbunováról...

– Mit tartogat a húsvéti soproni kupafináléra?

– Szerda éjszaka öt órát buszoztunk hazafelé, a csütörtök a „kutyáké”, aztán már készülhetünk az újabb ötórás visszaútra, merthogy a klubnak nincs pénze szállodára. Egész idényben alig tudtunk normálisan edzeni, nemcsak ezért, hanem mert Simone Edwards meg Vajda Anna folyamatosan sérült, és Vickie Johnsont sem lehet megfelelően terhelni.

– Ez nem túl biztató…

– Nem. Az már inkább, hogy mindent megpróbálunk...

Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Donnarumma jelentette a különbséget a párharcban

Bajnokok Ligája
2 órája

Csütörtöki sportműsor: visszavágók az Európa-liga és a Konferencialiga elődöntőjében

Minden más foci
2 órája

Jobban szeret a háttérben „dobolni” Damir Krznar, az Újpest vezetőedzője; Veretlenségével az aranykorszakait idézi az ETO

E-újság
2 órája

Változásra van szükség – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Európai kézilabdaligák: Győri Barbara 19-et védett Németországban

Kézilabda
2 órája

Hiába a kihagyott tizenegyes, a PSG Párizsban is nyert, és készülhet története második BL-döntőjére!

Bajnokok Ligája
3 órája

Az olasz vízilabda-válogatott kapitánya is ott volt az ob I döntőjének első meccsén

Vízilabda
3 órája

A ráadásban kapott gól miatt pont nélkül maradt az ESMTK Tiszaföldváron az NB III-ban

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik