Melbourne 2007: hatéves eltiltás a lányával verekedő ukrán edzőnek

2007.03.31. 13:39
Címkék
Büntetőjogi következmények nélkül megúszta ugyan versenyzője, egyben lánya megverését Mihajlo Zubkov ukrán úszóedző, a sportág nemzetközi szövetsége (FINA) azonban hat évre eltiltotta őt az edzésvezetéstől, -látogatástól.
Reuters
Reuters

A tréner a melbourne-i világbajnokságon, kedden akaszkodott össze a lányával, a 18 éves Katarinával, balszerencséjére az erőszakos jelenetsort rögzítette a bemelegítőhelyiség kamerája. A villámgyorsan a helyszínre érkező hatósági emberek kényszert alkalmazva cipelték el a magából kivetkőző trénert.

Az esetet egy helyi bíróság tárgyalta pénteken, de felmentő ítéletet hozott, amiben vélhetően közbejátszott az is, hogy a sértett védelmébe vette az edzőt, mondván, családi perpatvar volt köztük, s hogy valójában ő kezdte a verekedést.

A FINA a szombati döntésével kapcsolatban jelezte, a szakember fellebbezhet a szervezet vezető testületéhez, illetve a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS). (MTI)
Legfrissebb hírek

Vívó-vb: Battai Sugár Katinka bronzérmes

Egyéb egyéni
15 perce

A dulakodó futballistákat akarta szétválasztani a játékvezető – ő szenvedett agyrázkódást (videó)

Minden más foci
30 perce

Noel León nyerte a Formula–2-esek versenyét a Magyar Nagydíjon

F1
33 perce

7 mérkőzés, 23 ezer kilométer, végtelen élmény

Képes Sport
37 perce

Malajzia rendezi az idei Bahreini Nagydíjat – hivatalos

F1
43 perce

A sportlövő Péni István Európa-rekorddal lett ezüstérmes a kínai vk-versenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
1 órája

Csúcstalálkozók a dobogón: Göncz-Senna, Deutsch-Schumacher, Lamperth-Räikkönen és a többiek

F1
1 órája