Hungária körút: lehet álmodozni, de a realitás más

2007.03.22. 11:08
Címkék

A tabella első helyén álló csa pat ritkán kerül a kritikák kereszttüzébe. Ám az MTK most kivétel. A kék-fehérek jóval viszszafogottabb teljesítményt nyújtanak, mint az ősszel. Garami József ezúttal is reálisan látja a helyzetet.

Nem akarnak bajnokok lenni? Merthogy hallani efféle pletykákat.

Aki ilyesmit mond, az sohasem játszott csapatban – mondta a szakmai igazgató. – El tudja képzelni, hogy a játékosaimmal együtt nem lennék boldog a bajnoki cím elnyerésekor? Lehet álmodozni, a realitás azonban más.

A gyengébb szereplés ellenére az első helyen állnak, ezért nem állíthatja, hogy az MTK bajnoki címe az álmodozás kategóriájába tartozik.

Nézze, én már a téli felkészülés során is mondtam, nem vagyunk annyira erősek, mint ahogy sokan beállítanak bennünket. Kaptunk sok szép kritikát, dicsértek bennünket szurkolók és szakemberek. Ez mind jó érzés. Viszont nem túl hoszszú a kispadunk, csapatunk szinte kizárólag ifjú játékosokból áll. Ezt nem kifogásként mondom, csupán a tények kedvéért. Az a helyzet, hogy az ősszel szinte minden sikerült, olyan meccseket játszottunk, amikor rendszerint felénk billent a mérleg nyelve, s olykor a szerencse is mellénk szegődött. Most mindez megfordult. Nem akarom csak a balszerencsére fogni, hogy elmaradnak a győzelmek, de például Pakson Mladen Lambulics akkora öngólt fejelt, amilyet én még sohasem láttam.

Megkerülhetetlen a kérdés: biztos jól sikerült a téli felkészülés?

Nincs okom panaszra. Amit elterveztem, nagyjából véghezvittük. Talán csak az okozott gondot, hogy a négy erősebb ellenféllel tervezett edzőmeccsből csak kettőt sikerült lejátszani, mivel játékosaim egy része a válogatottal volt. A gyengébb kezdést tehát nem foghatjuk erre.

Az MTK-szurkolók törődjenek bele, hogy csapatuk aligha lesz bajnok?

versenyezni a riválisokkal, ha négy védőnkből három sérült, ha hét játékosomat a válogatottbeli szereplések miatt csak egy hét után kapom vissza, és még sorolhatnám. Ifjú labdarúgóimnak meg kell tanulniuk kezelni a sikereket, és ugyanúgy együtt kell élniük a kudarcokkal is. Nem hiszem, hogy az MTK-szurkolók kétségbeesnének, ha nem a miénk lenne a bajnoki arany

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
1 perce

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
57 perce

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
1 órája

Az ötszörös BL-győztes Casemiro az Inter Miamihoz szerződött – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
1 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A korábbi világversenyek végső költségvetései masszívan túlárazottak lehettek

Egyéb egyéni
1 órája

Az argentin pályaedző személyesen akar bocsánatot kérni Dani Olmótól

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: Philipsen sikerével élesedett harc a zöld trikóért

Kerékpár
2 órája