Ki a pengésebb támadó?

KECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁDKECSKÉS ISTVÁN, LIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2007.03.21. 00:06
Címkék
A kupa negyeddöntői közül a legérdekesebb összecsapásnak az Újpest és a Debrecen párharca ígérkezik. A lila-fehéreknél Tisza Tibor, míg a Lokinál Ibrahim Sidibe is olyan futballista, aki egy villanásával el tudja dönteni a találkozót. Az első mérkőzés előtt a két támadó jelenlegi formáját elemeztük.

Tisza Tibor igen jól kezdte tavaszszal a szezont, hiszen a Honvéd elleni nyitányon ő volt a mezőny legjobbja. Azon a találkozón gólpasszokat adott, és egyszer a kapuba is betalált, csapata 4–2-re győzött. A mérkőzésen szögletei rendkívül veszélyesek voltak, kettő után eredményes is volt az Újpest – az elsőnél Sandro Tomic saját kapujába ütötte a labdát, a másik alkalommal pedig Vermes Krisztián fejelt gólt. A második mérkőzésen Tisza Tibor és az Újpest is csak szenvedett, így a REAC pontot szerzett a Szusza Ferenc Stadionban. A támadó két szabadrúgással veszélyeztette a rákospalotaiak kapuját, ám mindkét alkalommal célt tévesztett. Kétszer Kisznyér Ádámot hozta nagy helyzetbe, ám a fiatal játékostárs előbb a lécre fejelte a labdát, majd mellé lőtt. Az Újpest tavaszi harmadik meccsén, Zalaegerszegen futballozott a legrosszabbul. Tisza Tibor ugyan egy alkalommal megpróbált kapura lőni, de ennél több veszélyt ő sem jelentett, így 2–0-ra ki is kapott csapata. A zalai találkozón csak elvétve támadott az Újpest, a támadó ugyancsak visszafogottan teljesített. A Sopron ellen szombaton ismét győzött a lila-fehér együttes, a győztes – és egyetlen – gólt Tisza Tibor szerezte, büntetőből. A lila-fehérek játékosa az egyik legtechnikásabb futballista a magyar mezőnyben, akinek szabadrúgásai és szögletei mindig veszélyesek.

Figyelniük kell tehát a Loki védőinek is: nem szabad a csatárt a kapu közelébe engedni, különben középkezés lehet a támadás vége...

Ibrahim Sidibe a Loki első szerződtetett afrikai légiósa, aki csatárnak sem utolsó. Ha a másfél éve sérülés után igazolt szenegáli támadó képes tartani a fenti mérkőzés/gól átlagot, három idényen belül a DVSC élvonalbeli góllövőire vonatkozó örökrangsor élén állhat. Mindamellett magyarországi tartózkodásának elhúzódására azért sem érdemes mérget venni, mert a házi gólkirályra már a télen is licitáltak. Korábbi állomáshelyéről, Ausztriából akadt érdeklődő, miközben a támadó hullámzó teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. Sidibe tavaszára a hullámzó jelző véletlenül sem illik: az eddigi négy bajnokin négyszer volt eredményes – kizárólag a Vasas úszta meg a fellépést Sidibe-gól nélkül –, a debreceniek hat találatából négyet ő jegyzett, azaz elvileg jó formának örvend. A kritika a helyzetkihasználásnak szól, ebben ugyanis szintén az állandóság jellemzi a csatárt, és ez már nem túl hízelgő rá nézve: ziccereinek nagyjából csak a harmadát használja ki.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila az Európa-rekord után Metzben versenyez

Atlétika
11 perce

Milánó–Cortina 2026: egy helyen a vasárnapi történések – infóközpont

Téli olimpia 2026
13 perce

Radenkovics az ETO elleni döntetlen után: Elégedettségről szó sincs

Labdarúgó NB I
29 perce

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
7 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
7 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
8 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik