Súlyokat a magasba!
Kemény Dénes eddig óvatos volt, az átállás miatt kímélte a játékosokat, ám itteni idő szerint hétfő délelőtt elérkezettnek látta az idejét a kiadós kondizásnak. Legutóbb még a Margitszigeten, szerdán vívtak az urak közelharcot a kilókkal – „Hosszú a világbajnokság, rájuk fért már, különben is, mostantól a szokásos ritmusban, kétnaponta megyünk erőnléti tréningre” – kommentálta döntését a szövetségi kapitány, aki az Új-Zéland elleni nyitányon nélkülözni kénytelen első számú centerét, a torokfájdalmai miatt antibiotikummal kezelt Molnár Tamást. Ez önmagában a kívülálló számára talán nem is nagy horderejű téma, hiszen a kétszeres olimpiai bajnok a folytatásra úgyis meggyógyul, ám felettébb csalóka a kép. Az aggodalmát kifejező Kemény Dénesnél ugyanis kevesen ismerik jobban a csapat egyik kulcsemberét: „Papesz nélkül is fölényesen kell nyernünk, ez nem lehet kérdés. A későbbiekre gondolva viszont rendkívül rosszul érinthet bennünket az ágyhoz kötött betegsége, hiszen az ő izomzata és felkészültsége olyan, hogy rendkívül káros már három-négy nap edzéskihagyás is. Az elutazás előtt nagyon jó tesztet produkált, látszott rajta, kirobbanó erőben van, félek, most visszaesik. Nagyon remélem, hogy mihamarabb elkezdheti a munkát!”
Molnár Tamás helyét Kis Gábor veheti át a kezdőcenter pozíciójában („Hogy izgulok-e? A világbajnokság első szakaszában nincs miért, a folytatásra pedig belerázódik az ember” – így az egriek vb-újonca), a cseréje pedig Szivós Márton lehet. A szélső a vasárnapi edzőmeccsen is bizonyította, nem esett messze az alma a fájától (olimpiai bajnok édesapja és nagyapja is a magyar vízilabda ékköve volt centerposzton), mindazonáltal ez „csupán” ideiglenes megoldás, amint a medencébe ugrik Molnár Tamás, visszaáll a régi rend. Hogy minden rosszban megtaláljuk a jót: kifejezetten hasznos lehet, ha kiderül, kényszer szülte helyzetekben milyenek a variációs lehetőségek. Ki tudja, hátha egyszer éppen Szivós Márton centergólja dönt el egy válogatott meccset…
A Domino kiválósága a helyzetnek megfelelően leginkább a kegyetlen centerposzt követelményeivel ismerkedett a délutáni tréningen, amely előtt találkozott egymással az új-zélandi és a magyar társulat. Kemény Dénest jó barátként köszöntötték a leendő ellenfelek, nem véletlenül: a szakember óceániai útja során edzéseket tartott a legjobb ottani pólósoknak. Olyan ez, mintha a magyar futballválogatott tagjainak Alex Ferguson vezényelné a gyakorlást (csak hogy a szakvezető egyik kedvenc csapata, a Manchester United világhírű menedzserét említsük), vélhetően pályafutásuk egyik felejthetetlen élménye lenne az a néhány nap. Így vannak ezzel az új-zélandiak is, akik között feltűnt egy régi ismerős: Boros Zoltán, a Szolnokot éveken át erősítő játékos a „kivisek” sapkáját húzza majd a fejére (bővebben keretes írásunkban) – neki Kemény Dénes édesapja, Kemény Ferenc tartott anno az utánpótlás-válogatottban edzéseket. „Fecsó bá-t” ismerve azok sem lehettek felejthető pillanatok…
Kemény Dénes jót beszélgetett a szerbek egykori kapitányával, a mára sportvezetővé lett Nenad Manojloviccsal is, teljes volt az egyetértés abban, hogy amit a szakmai bizottság művel az utánpótlással (amellett, hogy juniorban levitték a korhatárt 18 évre, nem szavazták meg az ifjakkal leginkább foglalkozó nemzetek óhaját, hogy két év helyett évenként rendezzenek világversenyt), több mint botrányos – úriemberekhez méltóan a két együttes rivalizálása még véletlenül sem került szóba.
Ahogy mondani szokták, a szavak helyett majd a tettek beszélnek – aranyos tettek lesznek, igaz, fiúk?
A sydneyi és az athéni olimpiát megelőző világversenyt megnyerte a magyar válogatott – a pekingi játékok előtt egy esztendővel is ez a terve. Kemény Dénes nyíltan vállalja véleményét: „Amelyik csapat itt világbajnokságot nyer, amelyik leteszi a voksát, az olimpián is könnyebben érhet révbe. Ezt a hosszú utat kétszer is bejártuk, természetesen harmadjára is nekivágunk!”
Mi mást mondhatnánk: jó utat kívánunk!
