Eldobható termékek

Sose halunk meg, sugallta Koltai Róbert a híres filmjében, és aki látta, talán emlékszik egy jelenetre: a válogatott egykori középcsatára, évekkel a csillogás után, immár elfeledve, egy vidéki kocsma mélyén sírja vissza a múltat. Jellemző a kép: mintha nálunk csakis a pillanatnyi sikerek, érdekek diktálnának, azzal keveset törődnek, mi lesz az ünnepelt csillagokkal tíz, húsz éve múlva.

A sportoló mifelénk addig kell, amíg eredményt tud felmutatni, amolyan eldobható termék, mint a papírzsebkendő. Ha pedig kiöregszik, kit érdekel? Marad neki a nosztalgia, a kocsma – a sportolón, és nem a közegen, a sportot körülvevő miliőn múlik, a karrier után elkezdődhet-e egy új élet. Akár edzőként, akár civilként.

Nemrégiben a Barcelona kézilabdázója, Nagy László nyilatkozta: 2013-ig a katalánok játékosa, ha addig marad, számíthat rá, hogy a klub talál neki valamilyen vezetői, de korántsem kinevezett, „kamu" állást.

Mint mondta, a Barca kéziseinek szakosztályvezetője, de a gárda pénzügyi igazgatója is játékos volt egykoron, vagyis a megbecsülés nem csupán addig tart, amíg valaki képes gólt dobni. Taníttatják, kiképezik őket arra, hogy szolgálják az egyesületet idősebb korukban is, és a kötődés alapján bízhatnak is bennük.

Erre rímelnek a Hertha BSC középpályásának, Dárdai Pálnak a mai lapszámunkban olvasható gondolatai: az ellenfelek feltérképezésével külön csoport foglalkozik, és itt is támaszkodnak az egykori játékosokra.

Persze nemcsak itt, a példák hosszan sorolhatóak: az Carlo Ancelotti, Mauro Tassotti duó edzősködése a Milannál, Franz Beckenbauer, Sepp Maier, Gerd Müller, Karl-Heinz Rummenigge, Uli Hoeness fontos beosztásban dolgozik a Bayern Münchenért a mai napig is.

Nálunk? Körülnézhetünk, melyik klub veszi hasznát a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek legjobbjainak. Sok egyéb mellett ennek sincs meg nálunk a kultúrája, pedig a profiknál régen felismerték, a tapasztalat megfizethetetlen tőke.

Sose halunk meg – amíg a sportoló a fényszóró fókuszában él, elhiheti, hogy nem bonyolult az élet, csak a hétvégi meccs a fontos.

Ha a profiktól nem tanulunk, gondoljunk Koltai Róbert üzenetére, és a kocsmában könnyező középkorú középcsatárra.

Van élet a karrier után is – nem árt végigigondolni, kiken múlhat, milyen is lesz az.