Kivédi a szemüket is

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2007.03.12. 11:28
Címkék
A hét végén a Debrecen átvette a vezetést a tabellán az MTK-tól, és nincs kizárva, hogy a 20. forduló záró mérkőzésén újabb változás lesz az élmezőnyben: az Újpest, ha nyer, letaszítja a dobogóról a tavaszt döcögősen kezdő Zalaegerszeget.

Balajcza Szabolcs nem szeret közhelyeket pufogtatni, ám amondó: mindegy, milyen játékkal, de az Újpest győzni szeretne Zalaegerszegen. A lila-fehérek kapusa persze tisztában van vele, hogy ehhez a Honvéd elleni mérkőzésen nyújtott arcát kell mutatnia csapatának, és nem engedhetik meg maguknak, hogy a csatárok számolatlanul hibázzák el a ziccereket.

„A REAC ellen sem volt semmi baj a játékunkkal, a csapat ugyanazt a támadófutballt nyújtotta, mint a Honvéd ellen, azzal a különbséggel, hogy míg az első mérkőzésen belőttük a helyzeteinket, míg most mindent kihagytunk – mondta Balajcza Szabolcs. – Még mindig azt mondom, ha egy gólt bepasszíroztunk volna, akkor három-négy nulla is lehetett volna a vége. A Zalaegerszeggel szemben nem lehetünk ennyire könnyelműek, nyilvánvalóan kevesebb ziccerünk lesz, viszont könyörtelenül ki kell majd használnunk őket.”

Már csak azért is, mert a zalaegerszegi támadók az eddigi két bajnokin egyáltalán nem villogtak, előbb-utóbb viszont elkaphatják a fonalat. Balajcza Szabolcs mégsem készül külön a ZTE támadóiból, alapképességeikkel tisztában van, ráadásul Waltner Róberttel korábban Kaposvárott még egy csapatban is futballozott.

„Robit jól ismerem, tudom, hogy szinte minden helyzetből képes kapura lőni, így rá minden percben figyelni kell – folytatta az újpesti kapus. – Az edzéseken alaposan kiismertem a játékát, ha rámvezeti a labdát, akkor tudni fogom, hogy milyen csellel akar majd túljárni az eszemen. A másik két csatár közül a nemrég szerződtetett Rajko Lekicset nem igazán ismerem még, Sebők Józsefről viszont tudom, hogy technikás, agresszív futballista, aki mérkőzéseket képes eldönteni. A tavaszi bajnokikon még egyikőjük sem lőtt gólt, bízom benne, hogy ezt a jó szokásukat ellenünk is megtartják.”

Balajcza Szabolcs küzdelmes mérkőzésre számít, ahol valóban sok múlhat majd a csatárokon. A Zalaegerszeg nem szeretne túlságosan leszakadni az első két helyezettől, az Újpest pedig a dobogón akar végezni. A lilafehérek kapusa bízik benne, hogy már hétfőn fellépnek oda.

„A csapat célja egyértelműen a dobogóra kerülés – mondta

Balajcza Szabolcs. – Jó lenne, ha már most meg tudnánk előzni a Zalaegerszeget, és a bajnokság végéig ott is tudnánk maradni a dobogón. Nehezíti a dolgunkat, hogy a Zalaegerszeg az eddigi két meccsén botladozott, ám nem hinném, hogy két győzelemmel a hátuk mögött sokkal könynyelműbbek lennének. Kettőzött erővel fognak küzdeni ellenünk, és mindent megtesznek majd a győzelemért.”

A 27 éves kapust egyébként Várhidi Péter a héten nevezte a Montenegró és a Moldova ellen készülő válogatott bő keretébe, Balajcza Szabolcs így duplán szeretne bizonyítani.

„Tudom, egyelőre csupán a bővebb keretbe neveztek, és nem sok esély van rá, hogy pályára lépek – vallotta be a kapus. – Azért remélem, pozitív hatással lesz rám a kerettagság…”

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal 7-10 napra kidőlt a válogatott szünet előtt – áll a bál a spanyol szövetség és a Barcelona között

Spanyol labdarúgás
2 perce

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
21 perce

Chema Rodríguez: Nap mint nap agyalok azon, milyen újításokat tudnánk alkalmazni az Eb-n

Kézilabda
36 perce

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
44 perce

Sportlövő-vb: középmezőnyben a magyar pisztolyos vegyes csapatok

Egyéb egyéni
1 órája

Vedran Bosnic félpályás találata a délelőtti edzésen elvitte a prímet

Kosárlabda
1 órája

Faluvégi Dorottya: Bízom benne, hogy márciusban már játszani fogok

Kézilabda
1 órája

A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a Manchester City is figyeli Szoboszlai Dominikot

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik