Tökéletes reinkarnáció

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2007.03.11. 21:24
Címkék
A hosszútávúszók öt kilométeres versenyével március 18-án kezdődik a 12. FINAvilágbajnokság, női vízilabdázóink 19-én, férfi pólósaink 20-án játsszák első mérkőzésüket Melbourne-ben. Több fejezetre tagolt előzetesünkben az olimpiai bajnok férfiválogatottról írunk, amely újra harcba indul, hogy visszaszerezze a világbajnoki címet a szerb gárdától.

A sok találgatással körített vi lágbajnoki csapatkeresés közben egyvalamit nem vonhattunk kétségbe. Nem vitathattuk, hogy a férfi vízilabda-válogatott első számú kapusa továbbra is Szécsi Zoltán. Annak ellenére sem, hogy az új idényt szerény képességű csapatban kezdte meg.

A 144-szeres válogatott portás ugyanis életében először úgy döntött, hogy maga mögött hagyja a hazai bajnokságot, nem kér az azt körülvevő hangulatból, a számára kellemetlenné váló légkörből. A rengeteg (leginkább anyagi) gonddal küzdő FTC-nél eltöltött, a LEN-kupa elődöntőjébe jutás által sikeresnek is felfogható idény után az olasz Camogli együttesével egyezett meg, ami azt is jelentette, hogy kimarad a nemzetközi körforgásból. Első légióslépéseit nem kellett egyedül megtennie, hiszen Weszelovszky László és Binder Szabolcs is a liguriai együttes alkalmazottja, ám a magyar triumvirátus sem tudta megakadályozni, hogy a Camogli májusban osztályozóra kényszerüljön. Talán éppen mert a hátsó régióba tartozó klubhoz szerződött, Szécsi nem unatkozott Itáliában, nem mondhatta, hogy csak elvétve közelítenek bombák a kapuja felé. Amit kapusként megtehetett, megtette, hiszen az egyes mérkőzések után leadott edzői szavazatok alapján a játékosrangsor harmadik helyén tanyázik, beleértve a mezőnyben játszókat is!

Vagyis ne aggódjunk, Szécsivel minden rendben (legfeljebb amiatt aggódhat, milyen lesz visszazökkennie áprilisban a Camogli együttesébe), s ezt a felkészülési tornákon is maximálisan bizonyította. De hát miért ne bizonyította volna az, akit 22 évesen cserélt be a sydneyi olimpia elődöntőjének harmadik negyedében, 5–6-os állásnál Kemény Dénes, és aki a hátralévő 12 percben csak egy gólt kapott a jugoszlávoktól? Nyertünk 8–7re! Ahogy a hosszú-hosszú éveken át vele dolgozó Gerendás György mondja, Szécsi másoktól eltérően jó adag emóciót visz bele a mérkőzésekbe, ami éppen ilyen helyzetekben kamatozhat. „Nem lehet megmondani, hogyan, de kivédte Alekszandar Sapics ziccerét, és még akadt két bravúros hárítása. Ez hozta meg a fináléba jutást” – vallja a Sydneyben történtekről Gerendás György, aki a hozzá hasonlóan montreali olimpiai bajnok Molnár Endre tökéletes reinkarnációjaként írja le Szécsit. Főként ami a védelemirányításban tapasztalható agilitását illeti. „Ha Molnár Bandi nem azt kapta vissza tőlem védekezésben, amit kért, az eset után kiúszott a kapuból, és perlekedett, rossz esetben meg is vert. Szécsi is ez a fajta kapus, de még nem jutott el idáig” – emlékezett derűsen Gerendás, aki mindig hatásos képekben tud fogalmazni.

Szécsin nem múlik majd a világbajnoki arany, ő már a Belgrádban elvesztett Európa-bajnoki finálé után is azt tudta mondani végtelen szomorúságában, hogy jó látni a fiatalok beépülését, és optimistán tekint a jövőbe.

Nos, a jövő megkezdődött…

Legfrissebb hírek

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
6 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
11 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
25 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
40 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
56 perce

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
1 órája