A múlt héten valami hasonló történt a Duna-parti városban: annyit sprinteltek, loholtak, tréningeztek a váci futballisták, hogy az ájulás kerülgette őket.
Kétórás tréning délelőtt, kétórás mozgás délután.
Mondhatnánk, ez az, végre megdolgoznak a pénzükért, csakhogy amit az elmúlt években, évtizedekben elmulasztottak idehaza, azt egy hét alatt aligha lehet bepótolni. Nicola Fitta, aki szabadidejében pszichológus, Vácott edzőként látott munkához. Gyaníthatóan fogalma sem lehetett a magyar labdarúgók gyerekkorban „megalapozott" állóképességéről. Honnan is tudhatta a derék talján lélekbúvár, aki a Juve, az Inter s a Milan meccsein nőtt föl, Gennaro Gattuso futómennyiségét tartotta alapnak, hogy Magyarországon mások a viszonyok, s persze egészen mások az elvárások. Hát még egy olyan klubnál, ahol kimondva, kimondatlanul amatőrök futballoznak. Csoda-e, ha az egy héten át napi kétszer két órát végigtrappoló, lelkileg amúgy is padlón lévő váci futballisták három öngóllal segítették a Honvéd-fiesztát?
Vajon milyen lépést fontolgat ezután szerződéstervezettel a kezében Alessandro de Blasi? Aki nem győzte hangsúlyozni, ad ő szívesen ötvenmilliót a Vácnak, de alapfeltétel, hogy a csapat bent maradjon az első osztályban. Ha visszavonulót fúj, csak magát okolhatja a kiesés rémét felerősítő, súlyos kudarcért – mert nem hagyta nyugodtan dolgozni Gergely Károlyt. Ha viszont hamarosan ünnepélyes körülmények között aláírja a szerződést, és hivatalosan is a Vác tulajdonosa lesz, az már gyanús, máris valami trükköt, netán ingatlanbizniszt sejtenek a háttérben.
Szegény, szegény magyar futball.
Legfrissebb hírek
