Kilencvenperces sztori a nagyszerű futballról

Éppen egy futballmeccsnyi idő volt arra, hogy a Manchester United menedzsere elmesélje a maga történetét. Igaz, másfél órában összefoglalni egy 32 éve íródó, 34 serleggel fémjelzett, ráadásul még befejezetlen pályafutást legalább olyan nehéz feladat, mint a hosszabbításban megfordítani a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-döntőt. De ha már 1999-ben sikerült a bravúr, Sir Alex Ferguson a keddi feladatot is megoldotta.

Aki dicsőségre vágyik, legyen motivált

„Fiatalkoromban inaskodtam édesapám vállalkozásában, majd dolgoztam szerszámkészítőként, illetve írógépműszerészként is – kanyarodott vissza a kezdetekhez a 65 esztendős szakember. – A futball persze mindig is mindennél jobban vonzott, és idővel rájöttem: ha ezen a pályán el akarok valamit érni, teljes egészében át kell adnom magam a focinak. Harminckét évesen kaptam meg először a lehetőséget, hogy edzőként kipróbáljam magam, egy kelet-skóciai kiscsapatnál, az East Stirlingshire-nél bizonyíthattam. A költségvetés alig érte el a kétezer fontot, új játékosok szerződtetésére alig futotta, mégis azon törtem a fejem: miként vezethetném dobogóra az együttest? Ezen a téren azóta sem változtam, bárhol is vállaltam munkát, kizárólag az izgatott, hogyan érhetünk a csúcsra.”

Mint a brit nagykövetség közelében elguruló 4-es busz, Sir Alex Ferguson is állomásról állomásra haladt. Az első „megállót”, az East Stirlingshire-t a St. Mirren követte, majd jött az Aberdeen és végül a Manchester United „elfogadható” ajánlata.

A kispad is kényelmes, ha jó a szélsőjáték

„Az Aberdeen élén döbbentem rá: akkor lehetsz sikeres, ha a szélsőkre építed a játékot – folytatta a piros-fehérekkel három bajnoki címet is szerző szakvezető. – Kockázatos volt »széthúzni a pályát«, de belevágtam, és lám, meglett az eredménye. Biztosan szerencsém is volt az elmúlt évtizedekben, ám arra büszke vagyok, hogy sosem féltem a döntésektől. Nemrég kérdezték tőlem, hogyan tölthettem húsz esztendőt a Unitednél, mire azt feleltem: talán azért, mert jó döntéseket hoztam. Azt tanácsolom hát mindenkinek, hogy merjen dönteni.”

Mondhatni, a skót mester jött, látott és fenekestül felforgatott mindent Manchesterben.

Mert hogyan festett az Old Trafford az érkezése előtt? Volt egy igazgató, aki szinte mindenesként ténykedett, továbbá egy pályaedző, két gyógytornász, egy titkár és még három munkatárs kapta fizetését a klubtól. „Nagy egylet vagyunk, viselkedjünk is úgy” – figyelmeztetett a Ron Atkinson helyét elfoglaló tréner, és az üzlet beindult: ma már 48-an élnek a MU-ból – és persze az MU-ért.

„Az edző, csakis az edző dönt – jelezte az angolok által is nagyra becsült skót, hogy a menedzser szava szent. – A játékosnak semmi beleszólása sem lehet a dolgokba, két feladata van, nem több. Egy, hogy hajtsa végre, amit a szakember mond; kettő: tisztelje a szakembert. A mi szakmánkban a trófeák jelentik a sikert, és a sikernek köszönhetően tisztelik az edzőt. Hogy nem lehet a futballisták kedvében járni, arra csak egy példa: a hét végi rangadóra készülve közöltem a vezetőkkel, szeretném, ha csütörtökön együtt ebédelne a csapat. Ők nem igazán értették a felvetést, de amikor közöltem, hogy a cechet én állom, beleegyeztek. Megbeszéltem a séffel, két szelet hal és pirítós kerüljön a tányérra, és amikor ezzel szembesültek a kissé meghökkent labdarúgók, megmondtam nekik, nem azért van szükség ételre, hogy focizzatok, hanem azért, hogy ne haljatok éhen. Megkíméltem őket attól, hogy úgy járjanak, mint egykoron én: a meccs előtt elfogyasztott háromfogásos ebéd miatt a térdünkig ért a hasunk, amikor pályára léptünk…”

Ha a futballisták nem is ették, azért itták az edző szavait. Főleg azok, akik a „vörös ördögöket” 1993-ban – 26 év után ismét – bajnoki címre vezető mesternek köszönhették, hogy élvonalbeli játékos vált belőlük. Hogy csak néhány nevet említsünk (mert Sir Alex is csak néhányat említett): Ryan Giggs, Paul Scholes, David Beckham, Nicky Butt, valamint a Neville fivérek, Gary és Phil.

„Nem lehet elég korán kezdeni az utánpótlás-nevelést – magyarázta a megannyiszor megkoronázott, 1999-ben lovaggá ütött szakvezető. – Mindennap foglalkozni kell a fiatalokkal, hiszen idővel ők foglalják el a kiöregedő játékosok helyét. Wayne Rooney például tizennégy sem volt, amikor kiszúrtuk, az már a mi hibánk, hogy csak tizenkilenc évesen tudtuk megszerezni – több mint húszmillió fontért… Ezerkilencszáz-nyolcvankilencben eladtuk az idős futballisták zömét, és a keretet ifjú tehetségekkel töltöttük fel. Megmondtam, az első évben senki se várjon kiugró eredményt, de három-négy esztendő múlva a legjobbak közé kerülhetünk. És tessék: kilencvenhárom és kétezer-három között nyolcszor nyertünk bajnokságot, méghozzá azzal a csapattal, amelynek gerincét a Manchesterhez ezer szállal kötődő labdarúgók alkották. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy az együttes gyakorlatilag azonosult velem, így odáig jutottunk, hogy Roy Keane-nel az élen bárkit szólíthattam volna Alex Fergusonnak. A Bayern elleni BL-fináléban is azért arattunk diadalt, mert a játékosok hittek egyrészt bennem, másrészt egymásban. Az nem a véletlen műve volt, hogy aznap mi győztünk!”

Aligha meglepő: Manchester talán legismertebb lakosa további dicsőségre vágyik. Mint elárulta, a mostani gárdában is van annyi, hogy újabb fejezetet írjon a klub aranykönyvében.

Cristiano Ronaldo nem felejtette el a grundot

„A kapuban már ott toporognak a tehetségek – utalt arra a menedzser, hogy a United-drukkerek lassacskán felkészülhetnek a pezsgőzésre. – Habár ebből a Manchesterből nehéz lesz kiszorítani bárkit is. Ryan Giggs a maga harminchárom évével úgy jár fel és alá a pályán szüntelenül, ahogy az úszó rója a hosszakat faltól falig. Wayne Rooney egyszerűen zseniális, Cristiano Ronaldo pedig a világ egyik legjobbja. Talán azért is, mert sosem elégedett önmagával. A vasárnapi, Arsenal elleni mérkőzés után feltűnt, mennyire fáradt – amit nem csodálok, hiszen július nyolcadika óta minden héten szerepelt legalább egy tétmeccsen. Éppen ezért elküldtem egy hétre Dubaiba, pihenje ki magát. Erre mit hallok? Ronaldo, ahelyett, hogy hazarohant volna csomagolni, még a találkozó estéjén a hóna alá csapott egy labdát, kiment a salakos, bizony, a salakos pályára, és egy órán át gyakorolta a különböző trükköket. Most mit fűzzek ehhez hozzá?”

Majd Sir Alex Ferguson gondosan összehajtogatta feljegyzéseit, és a magyar edzők tapsa közepette visszaült a helyére.

Délután pedig visszarepült Manchesterbe – egy másik világba.