Csak unottan botorkáltak

Vágólapra másolva!
2006.10.30. 01:46
Címkék
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen
Németh Ferenc
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen
Németh Ferenc
Hiába nyert az Újpest, Tisza Tibor láthatóan csak vergôdött a bal szélen

Megdermedt egy pillanatra a levegő, amikor a két csapat szakvezetője megjelent az Újpest–Vác mérkőzést követő sajtótájékoztatón. A vendégegyüttes edzője, Gergely Károly mellett ugyanis a lilák pályaedzője, Víg Péter lépett be a terembe. Öszszenéztek az újságírók, hiszen a meccs alatt a kosztól feketéllő sajtóhelyen elterjedt a hír: a mérkőzést követően fontos bejelentésre készülnek az újpesti vezetők. Akadt, aki tudni vélte, Valére Billen vezetőedző lemondásáról lesz szó: családi okok miatt visszatér Belgiumba.

Nos, a nagy bejelentés elmaradt (amúgy egy, az utánpótlással kapcsolatos hírről lett volna szó), miként az is kiderült, hogy Víg Péter mindössze a Megyeri úti munkamegosztás jegyében lett Valére Billen „magyar hangja”, azaz nincs szó a vezetőedző távozásáról. Pedig akár vehetné is a kalapját szégyenében és bánatában a kopasz mester, legalábbis csapata Vác elleni alibizgetése láttán.

Amit ugyanis a hazai játékosok futball címén elővezettek, az megcsúfolása volt a sportág dicső Megyeri úti hagyományainak. Nem az volt a legdöbbenetesebb, hogy milyen gyatrán focizgattak az újpestiek (mostanság egyébként is ritkán lepik meg rajongóikat minőségi előadással), sokkal inkább néhány kulcsembernek hitt labdarúgó unott botorkálása.

Tisza Tibornak például láthatóan nincs kedvére, hogy Valére Billen a bal szélre állította; kedvetlenül bóklászgatott a vonal mellett, mintegy tüntetve a rá osztott szerep ellen. Pedig csak hasznára válna, ha színesedne szakmai palettája, több poszton bevethető lenne. De feltűnt Rajczi Péter erőtlensége is, aki nyári klubkereső kalandtúrája óta nemigen találja a ritmust, és most a gyöngécske váci védők között sem volt képes maradandót alkotni.

Úgy tűnik, mintha Tóth Norbert kipenderítése sem lett volna egyértelmű figyelmeztetés, nem tette volna világossá a játékosok számára, hogy a futballcég vezetősége szakítani akar a magyaros módival, és a mifelénk tisztesnek mondható juttatásokért cserébe becsületes munkát vár. Ám mivel minden labdarúgónak nem adható ki az útja, ha továbbra is két kottából muzsikál a szakmai stáb meg a csapat, a robbanást nehéz lesz elkerülni.

Mert az még csak hagyján, hogy az Újpestnek a bajnokság harmadán túl máris hét pont a hátránya az éllovas MTK-val szemben, de a pályán előadott produkció ennél is lehangolóbb – szombaton szinte értékelhetetlen volt.

A Megyeri úti közállapotok minősítésén természetesen lehet vitatkozni, a drukkerek értékítélete ellenben félremagyarázhatatlan: írd és mondd, 2520 néző látta a találkozót.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik