Elkezdődött a szópárbaj

2006.10.21. 02:20
Címkék
Ahogy közeledik a vasárnap esti Real Madrid–Barcelona rangadó, úgy forrósodik a hangulat a két együttes háza táján. Innen is, onnan is átszólnak, a sajtón keresztül üzennek a másiknak, hergelik egymást – mindez azonban a spanyol bajnokság csúcsmérkőzése, az „El Clásico” előtt már-már hagyomány.
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
Feszült helyzet ? Deco is reagált a Real sportigazgatójának szavaira
A szócsatát Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója kezdte, aki egy nyilatkozatában kétségbe vonta a Barcelona játékosainak profizmusát, és egyszerűen nagyképűeknek nevezte őket.

„Azt gondolják, hogy különösebb erőfeszítés nélkül nyerhetnek – mondta a sportvezető. – Aztán szerdán, a Chelsea ellen mégis azt láttuk, hogy csak szenvednek. Le kell szögezni, hogy az angolok pszichológiai értelemben és a sportteljesítmény tekintetében is jobbak voltak a Barcánál.”
A kritikára nem sokat késett a válasz a túloldalról.

„Tudom, hogy a Realnak rengeteg gondja adódott az elmúlt két évben – mondta Deco, a Barcelona portugál középpályása. – Belső problémák, játékosok és vezetők közti feszültségek nehezítették a csapat életét, tudtommal mégsem mondott soha senki rosszat rájuk a Barcelonánál, vagy olyasmit, hogy a Barcelona jobb együttes a Real Madridnál.”

A felfokozott várakozás és a kölcsönös adok-kapok közepette talán csak a két klub elnöke őrizte meg nyugalmát – legalábbis a sajtó nyilvánossága előtt. Joan Laporta, a Barcelona prezidentje például arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az összecsapás a labdarúgás ünnepe és a fair play diadala kell hogy legyen. Közölte, hogy ennek szellemében a VIP-páholyban közvetlenül Ramón Calderón Real-elnök mellett foglal helyet, majd udvariasan hozzátette: „Az elmúlt néhány találkozót figyelembe véve, és különösen a nemzetközi mérkőzéseket tekintve a Real Madrid tűnik esélyesebbnek. Csak azt sajnálom, hogy Ronaldo nem lehet a pályán.”

A Real Madrid múlt heti bajnokiján kiállított, és emiatt eltiltott braziljának fellebbezését ugyanis elutasította a spanyol fellebbviteli bizottság, így a játékos csak a lelátón foglalhat helyet. Ha a Joan Laporta-féle békeprogramot komolyan vesszük, gyaníthatóan a Barca sérültje, Samuel Eto’o mellett...

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

Kézilabda
13 perce

Szokatlan döntés született a Győri ETO BL-elődöntőjéről a budapesti final fourban

Kézilabda
16 perce

Érdi Mária Eb-éremért megy az Adriára

Egyéb egyéni
28 perce

Sallaiék győzelme után kirúgták a Fenerbahce vezetőedzőjét

Minden más foci
46 perce

Gyász: autóbalesetben életét vesztette a fiatal pécsi kosárlabdázó

Kosárlabda
46 perce

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
47 perce

Allyson Felix 40 évesen a visszatérésre készül, célja a Los Angeles-i olimpia

Atlétika
52 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik