„A győzelem kellene a boldogsághoz”

Úgy tűnik, Gyánó Szabolcs megtalálta a számítását Portugáliában. A támadó augusztus elején szerződött az élvonalbeli Académica Coimbrához, és kétmeccses eltiltását leszámítva minden találkozón pályára lépett új csapatában, ráadásul a Boavista ellen már az első gólját is megszerezte.

– Kevesebb önnél boldogabb magyar futballista lehet: egy elitbajnokságban, a portugálban rendszeresen kezdő.
– Lehet, hogy meglepő, de nem feltétlenül éreztem úgy, hogy el kell hagynom a Vasast – mondta a 26 éves Gyánó Szabolcs. – Azonban augusztusban a menedzserem, Filipovics Vladan jelezte, a rólam készült DVD elnyerte a portugálok tetszését, és próbajáték nélkül szerződtetnének három esztendőre. Azt hiszem, tökéletesen érthető, ha erre az ajánlatra egyszerűen nem tudtam nemet mondani. És igaza van: jelenleg elégedett labdarúgó vagyok.

– Akkor most jön a feketeleves: remekül érzi magát, csakhogy győzelmet még nem ünnepelhetett a csapatával.
– Sajnos ez így van, tényleg csak a győzelem kellene a boldogsághoz. Ám van remény arra, hogy végre nyerünk, hiszen a hét végén a mögöttünk álló Avessel mérkőzünk meg. Muszáj a szezon végén a középmezőnyhöz tartoznunk, ugyanis megerősítették a játékoskeretet, baj lesz, ha nem lépünk előre.

– Úgy látszik az ön sorsa az eredménytelenség. Legutóbb a Vasasnál is minden adott volt a sikeres szerepléshez: megfelelő anyagi háttér, erős játékosállomány, aztán – papíron – mégis kiestek. Miért?
– Sajnos nem volt mindenki kellően motivált a csapatban. Tizenegy játékosból csak hat akart győzni, ez pedig kevés. Tudom, hogy Mészöly Gézával jobban szerepel a Vasas. Nem mentegetőzni akarok, de akkoriban sérült voltam, eltiltottak, ennek ellenére sikerült tizenegy gólt szereznem, tehát nem volt véletlen a portugáliai szerződtetésem.

– Azzal, hogy az erős portugál bajnokságban szerepel hétről hétre, és rendszeresen játéklehetőséget kap klubjában, megnőttek az esélyei a válogatottságra?
– Amikor az első mérkőzésemet játszottam az Académicában a Belenenses ellen, mint új labdarúgót, vastapssal köszöntöttek a coimbrai szurkolók. Mondanom sem kell, hátborzongatóan jó érzés volt. Abban a pillanatban tudtam, mégiscsak érdemes labdarúgónak lenni. A másik indok, ami alátámasztja, hogy érdemes jól és eredményesen futballozni, az a válogatottság. Sajnálom a Málta elleni vereséget, de ezzel a kudarccal számomra abszolút nem értékelődött le a nemzeti mez. Továbbra is küzdök, csúszok-mászok azért, hogy meghívást kapjak, és teljesen mindegy az is, ki a szövetségi kapitány. Tudom, hogy legközelebb november közepén barátságos meccsen Kanadát fogadjuk. Nem várom azt, hogy majd akkor bemutatkozhatok, de azért reménykedem benne, hogy előbb-utóbb ez is megtörténhet. Talán a szakvezetők is figyelnek majd Portugáliára, hogy futballozik ott egy magyar csatár...