Tóth Kálmán fizet igazáért

2006.10.19. 01:23
Címkék
„Az edzők, a vezetők, a játékosok a mérkőzések során és a mérkőzéseket követő huszonnégy órán belül semmilyen módon (a médiában) nem minősíthetik a játékvezetők tevékenységét (kivéve hivatalos eljárás keretén belül)” – így szól a vízilabda OB I versenyszabályzatában a 3. számú melléklet 4.10-es pontja.
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét
Joggal reklamált a kupaelôdöntôben, de most vakarhatja a fejét

Ennek alapján büntette meg 40 ezer forintra (ez az induló összeg) a Magyar Vízilabda-szövetség versenybizottsága Tóth Kálmánt, a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger edzőjét a Magyar Kupa-elődöntő után tett nyilatkozata („Két azonos erejű csapat mérkőzésén nem kellene így belenyúlniuk a bíróknak a játékba.”) miatt. A trénert az bosszantotta fel, hogy 2–1-es Vasas-vezetésnél egri sarokdobás helyett angyalföldi kidobást ítéltek a játékvezetők, és Varga Dániel 3–1-re növelte az előnyt, a meccs lejárta előtt kilenc másodperccel pedig emberelőnnyel ajándékozták meg a Vasast, és Hosnyánszky Norbert két másodperccel a vége előtt megszerezte a győztes Vasas-gólt (8–7).

„Egyáltalán nem gondoltam, hogy létezik a bírókat kritizáló nyilatkozatot tiltó szabály. Erősnek érzem a büntetést, hiszen nem vagyok az a botrányosan megnyilvánuló típus, ráadásul a tények magukért beszélnek. Még mindig fáj, ahogy kikaptunk, nem hagyták, hogy a csapatok döntsék el a mérkőzést. A fájó szívem szólt, amikor nyilatkoztam” – reagált Tóth Kálmán a szankcióra.

Az első rossz ítéletnél sárga lapot kapott a reklamáló tréner, másodedzőnek beírt öccse, Tóth Péter pedig pirosat. Itt már (noha igazuk volt a testvéreknek) jól alkalmazták a szabályt a játékvezetők, de nem kellett volna így tenniük, ha 15 másodperccel korábban is megfelelően ítélkeznek.

A „24 órás regula” egyébként évek óta létezik, célja az, hogy felindultságukban ne találják meg mindjárt a bírókat a (szak)vezetők, ha kifogásolják a munkájukat. Állítólag külföldi minta alapján honosították meg itthon ezt a rendelkezést. Tóth Kálmánt tehát megbüntették, és nyilván az Eger játékosai is hibáztak a találkozón, de igazságtalan lenne nem leírni, hogy milyen teljesítményt nyújtottak a bírók. Nos, mindketten, így Székely Balázs és a végén a kiállítást befújó Bátori György is hatost kapott az ellenőrtől. Megtudtuk, a kiinduló osztályzat (függ a meccs besorolásától, nehézségi fokától) kilences volt, bukást a 4.5-es minősítés jelentene. Vagyis a 4.5 és a kilenc között kell vizsgálni a hatost, amely közepesnél gyengébb osztályzatra utal.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
5 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
5 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
6 órája