„Szorult belém tehetség”

Ha sakkról volt szó, Mihail Botvinnik ritkán tévedett, ezt – egyebek mellett – a három alkalommal kivívott világbajnoki címe bizonyítja. A karrierje befejezése után is jót húzó, Szovjetunió-szerte ismert és elismert iskolát nyitó mester egyszer mégis alaposan melléfogott: amikor beíratták hozzá a 12 éves kisfiút, rövid idő múltán közölte, nincs érzéke a bábuk tologatásához, kár is erőltetni a dolgot. Ehhez képest a kisfiúból nagymester (sőt világelső és olimpiai bajnok) lett: Anatolij Karpov kedden nem mattot, hanem interjút adott a Nemzeti Sportnak.

– Botvinnik mikor követte meg?
– Ó, nem tartott sokáig, mire rájött, hogy rossz volt az első benyomása – húzta ki magát a sportág tizenkettedik világbajnoka. – Mentségére szóljon, hogy túl nagy figyelmet szentelt a megnyitásoknak, no meg a sakk tudományos oldalának. Amikor bekerültem az iskolájába, első lépéseim legfeljebb a másodosztályú versenyzőkét idézték, nem meglepő, hogy Mihail ezt hamar kiszúrta. Miként azt is, hogy azért szorult belém tehetség.

– Nem is kevés: az oldalakon át tartó dicsőséglistáját átböngészve nyilvánvaló, amit lehetett, megnyert. Gondolom, csöppnyi hiányérzet sincs önben.
– Már csak azért sincs, mert mindig is nagy örömmel játszottam, s nincs ez másként ma sem. És jól gondolja: boldog és elégedett vagyok a pályafutásommal.

– Azt sem fájlalja, hogy a Bobby Fischer elleni parti kimaradt az életéből?
– Látja, ezt sajnálom. A sportág történetének bizonyára jót tett volna, ha megmérkőzünk. Mint köztudomású, 1975-ben nyílt erre a legnagyobb esély, amikor a világbajnoki cím lett volna a párviadalunk tétje, csakhogy ellenfelem egy több pontból álló ultimátumot intézett a nemzetközi szövetséghez, és bár az illetékesek megannyi feltételre rábólintottak, abba már nem egyeztek bele, hogy a címvédőnek, jelen esetben Fischernek, két ponttal kell kikapnia ahhoz, hogy letaszítsák a trónjáról. Bobby ezt zokon vette, ki is jelentette, hogy nem ül asztalhoz velem. Később háromszor is közel kerültünk ahhoz, hogy mégiscsak létrejöjjön a nagy csata, már a kezünkben volt a toll, csupán alá kellett volna írni a megállapodást, partnerem azonban rendre meggondolta magát. Erről, azaz róla ennyit.

– Ha már nosztalgiázunk: Viktor Korcsnoj azzal védekezett az öntől elszenvedett veresége után, hogy a világbajnoki döntő közben, egy óvatlan pillanatban valamilyen port csempészett a poharába…
– …és így hipnotizáltam, ugye? Ennél azért jobb magyarázatot is találhatott volna a kudarcra. Ha valamit elkövettem ellene, az az, hogy megzavartam a lépéseimmel. De most hadd meséljek én magamtól valamit. A nagy tétre menő játszmák előtt speciális italt fogyasztottam, olyan készítményt, amelyet az egyik szovjet tudományos intézet akadémikusa talált ki számomra. Ez elegendő kalóriával látott el ahhoz, hogy a hosszú órákon át tartó meccseket kibírjam. Ha az eredményeimet nézem, remekül sikerült a főzet.

– Őrzi a „világbajnok” nedű receptjét?
– Az előállítója magával vitte a sírba.

– Az viszont nem titok, hogy számos politikussal, államfővel került szembe – legalábbis az asztalnál. Közülük ki érdemelt volna nagymesteri címet?
– Senki. Ellenben a Központi Bizottság néhány tagja elérte a mesterjelöltek színvonalát. Kádár Jánossal is nagy ütközeteket vívtunk, őt talán első osztályú sakkozónak minősíteném. Helmut Schmidt kancellár ugyanakkor már gyengébb szintet képviselt. Állítólag Fidel Castro és Josip Broz Tito is a sportág szerelmese volt, illetve Castro még ma is az, kár, hogy velük nem találkoztam.

– Nem úgy Garri Kaszparovval… Milyen a viszonyuk?
– Semmilyen. Hála Istennek.

– Ha összefutnak, egymás köszönését sem fogadják?
– A kézfogás hozzátartozik a sakk etikettjéhez.

– Ha nem Lékó Péterrel, hanem honfitársával kellene öszszecsapnia, ki nyerne?
– Engedje meg, hogy ebbe ne gondoljak bele. Korábban úgy fogalmaztam, mindig örömmel sakkozom, de Kaszparovval már nincs kedvem játszani. Ha az egymás elleni partijainkat veszem alapul, eddig több mint négyszáz napot töltöttem a társaságában, bizonyára megérti, ha azt mondom: elég volt belőle.

– És a tornagyőzelmekből?
– Azokból sosem elég! Most az motivál, hogy megszerezzem a százhatvanhetedik sikeremet. Mert minél több diadalt aratok, annál nehezebb lesz megdönteni a rekordomat. Megjegyzem, nem látok olyan versenyzőt, aki a nyomomba érhetne.

– Anatolij Karpov a csúcs?
– Ez kérdés?…