Jol megmondta: jól véd

Immár 225, ha a találkozó végi hosszabbítást is beleszámítjuk, 231 perce nem kapott gólt a Tottenham kapuját védő Fülöp Márton. A nyári felkészülés során a Nice és a Birmingham ellen végig pályán volt, a múlt vasárnap délutáni, Inter elleni tesztmérkőzésen egy félidőt töltött a gyepen a magyar kapus, teljesítményéről mindent elmond, hogy sem a francia, sem az angol, sem az olasz csapat futballistái nem tudták bevenni a kapuját. A 23 éves játékos azért vállalkozott bővebb kommentárra is:

„A Nice elleni meccs, az volt a csúcs. Akkor volt a legtöbb dolgom, öt-hat alkalommal is bravúrt kellett bemutatnom. Dicsérő szavakból nem is volt hiány a lefújást követően, az pedig különösen jólesett, hogy szakvezetőnk, Martin Jol kiemelte: csak rajtam múlott, hogy a rivális nem talált a kapunkba, így nyerhettünk egy nullára. A rúgott gólunkban azért nem voltam benne…”

Mivel ritkán olvasunk ilyesmit, érdemes visszatérni a menedzser értékelésére. „Márton felülmúlhatatlan volt, remek dolgokat művelt a pályán. Óriási tehetség, ráadásul rendkívül fiatal, jó tudni, hogy ha bármi történik Paul Robinsonnal, akkor ő azonnal bevethető” – olvadozott a holland tréner. Avagy: Jol megmondta… A 2005. március 11-én a Tottenhamhez igazoló kapust a White Hart Lane-i bemutatkozó meccse után is hátba veregették, ám erről meséljen inkább ő:

„Egy évet és négy hónapot kellett várnom a hazai premierre, de talán megérte: telt ház, harminchétezer néző előtt vertük meg kettő egyre az Intert, az újdonsült olasz bajnokot… Százhúsz éves stadionunknak egészen elképesztő atmoszférája van, nem véletlenül emlegetik Anglia egyik leghíresebb arénájaként. S ezen a pályán védeni fantasztikus élmény. Egy félidő jutott nekem, a második, egy egyes állásnál léptem pályára, igazán nem tett próbára az ellenfél. Egy távoli lövést hárítottam, két indítást akadályoztam meg, s még néhány beívelésnél húztam le a labdát. A szakértők azt állították, magabiztosnak tűntem, bevallom, én is így éreztem. És persze jó volt újra győztes csapat tagja lenni: a Hotspur nyári mérlege hatból hat diadal, az enyém háromból három.”

Az egylet internetes oldalán beszámolnak róla: a minap kiosztották az új mezszámokat, honfitársunknak a 17-es jutott. Az elmúlt hetekben tapasztalt remeklés és a „saját bejáratú” dressz után adódik a kérdés: a korábban a Chesterfieldnek, majd a Coventrynek kölcsönadott kapus megragad a fővárosi együttesnél?

„Az, hogy kaptam szerelést, még nem jelent semmit – válaszolta az érintett. – Mezem eddig is volt, a tizenhármas volt az enyém, azonban azt most Danny Murphy elkérte, mondván, a Liverpoolban és a Charltonban is ezt volt a szerencseszáma. Szívesen odaadtam neki, a tizenhármashoz amúgy sem ragaszkodom annyira. Az egyesre inkább fájna a fogam, de az egyelőre foglalt… Realista vagyok: kevés esélyt látok arra, hogy a közönség kedvencét, Paul Robinsont kiszorítsam.

Huszonhét esztendős, tíz jó éve még biztosan van a kapuban, ráadásul a szerződése alapján ebből hatot a Tottenhamnél tölt el. Száz, nem is száz, ezer százalék, hogy a bizalmat továbbra is ő élvezi majd, én pedig, őszinte leszek, nem szeretnék a padon ülni. Egészséges vagyok, tettre kész, eddigi pályafutásom talán legjobb formájába kerültem, így remélem, mindenki megérti, hogy védeni szeretnék.”

Ha a Tottenhamben erre nem nyílik mód, akkor hol?

„Tudomásom szerint a Premier League egyik csapata vinne, csakúgy, mint a Coventry s azonkívül több második ligás klub is – mondta a „sarkantyúsokhoz” papíron még egy évig kötődő Fülöp Márton, jelezve, hogy érdeklődőkben nincs hiány. – A Coventry épp a napokban tett egy szerintem visszautasíthatatlan ajánlatot – kár, hogy csak szerintem volt visszautasíthatatlan… Büszkeséggel tölt el, hogy sokan keresnek, arra még inkább büszke vagyok, hogy a londoniak nem akarnak elengedni, de jó lenne, ha lassan eldőlne, hol folytatom. Nem titok, kedd délután várnak a Tottenham vezetői, szeretném elérni, hogy eladjanak. Szívem szerint újra Coventrybe mennék, ott komoly terveket szövögetnek, feljutásról álmodoznak. Miként az is vonzó számomra, hogy amikor a szurkolókat arról faggatták, kivel erősödjön a csapat, a többség rám szavazott. Úgy gondolom, jó dolgom lenne a Citynél.”

Úgy fest hát, hogy a nemrég piacra dobott Tottenham-fagyiról lemondhat a kapus. Habár annyira nem bánja, hogy lemarad a klubszínekhez illőn kék és fehér gombócokból álló, erdei gyümölcs, illetve vaníliaízű deszszertről, tudniillik „…nem hinném, hogy ebben a műfajban újat tudnának mutatni nekem. Otthon, Kőbányán van egy cukrászdánk, és amilyen fagylaltot ott adnak, na, én még annál jobbat nem ettem. Ha csak arra gondolok… Á, inkább nem is gondolok rá.”


A zöld fű stimmel, csak a sportág nem

„A Coventry játékosa voltam, amikor az egész csapat elment golfozni – fogott egyik kedvenc angliai történetébe Fülöp Márton. – Tudni kell rólam, nem vagyok egy Tiger Woods, mégis a legjobbak közé osztottak be. Esős, szeles idő volt, egy vízhatlan, vastag kapucnis felsőt húztam magamra, úgy vágtam neki a pályának. Miattam kissé lassan haladtunk, az utánunk rajtoló csoport már-már utolért minket. Éppen arra készültem, hogy végre-valahára a lyukba üssem a labdát, amikor egy koppanást éreztem a hátamon. Fogalmam sem volt, mi lehet az, megvakartam a hátam, aztán mentem a dolgomra. Azaz: csak mentem volna, ugyanis a már említett csoport tagjai beértek minket, majd lázas keresésbe kezdtek: nem találták az egyik srác labdáját. A kutatásban mi is részt vettük, de sokáig nem jártunk sikerrel, már azt hittük, félúton elveszett. Mígnem a kapucnimból elő nem került… A keménységét látva rögvest eszembe jutott, ha öt centivel odébb száll, leviszi a fülem. Szép lett volna: kérdezik, hogyan sérültem meg, én pedig rávágom, hogy golfozás közben…” ---- H ---- &