Mark Anthony Viduka

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2006.06.12. 15:29
Címkék
Mark Anthony Viduka, vagy ahogyan Angliában bombái után emlegetik, a V-bombázó napjaink legjobb és legismertebb ausztrál futballistája, bár Harry Kewell nemsokára elveszi tőle talán ezt a megtisztelő címet. Viduka fura érzésekkel készülhetett élete első és utolsó világbajnokságára, hiszen felmenői miatt akár az ukrán vagy a horvát válogatott tagjaként is ott lehetett volna Németországban!

Vidooks, a melbourne-i születésű legényke hatévesen kezdett el futballozni, s mivel már kisiskolás korában hatalmas ütemben termelte a gólokat, hamar a szövetség futballiskolájába, az Australian Institute of Sportsba került. Bár tízévesen egy szerencsétlen esés során eltörte karját és könyökét is, ez nem vetette vissza, sőt, hat év múlva már a felnőttek között lépett pályára az ausztrál bajnokságban a horvátok által alapított és működtetett Melbourne Knights színeiben. Bekerült az utánpótlás-válogatottba, a „Joeys”-ba is, akikkel megfordult a katari U-21-es világbajnokságon és az atlantai olimpián is. Már 18 évesen bemutatkozott a felnőttválogatottban, s mivel debütáló szezonjában 18-szor zörgette meg az ellenfelek hálóját, horvát-ausztrál kettős állampolgárságát kihasználva a Croatia (Dinamo) Zagrebbe igazolt. A lehető legjobban választott, hiszen a horvát bajnokság akkoriban nagyon erős volt, a kék-vörös klub nem kevésbé, elég csak akkori társai közül Ladicot, Cvitanovicékat, Simicet, Tomast, Soldót, Mamicot, Maricot, Zivkovicot, Jurcicot, Butinát, Sokotát vagy Prosineckit megemlítenem - nem is csoda, ha Otto Baric legényei Mark három ottani szezonja alatt mindig duplázni tudtak! Viduka a BL és az UEFA-kupa légkörébe is beleszagolhatott, de a távolság miatt a válogatottságról gyakorlatilag le kellett mondania, csak a nagyon fontos vb-selejtezőkre hívták haza). Két év alatt húsz gólt lőtt a bajnokságban, 1999 őszén viszont kiszorult a csapatból, szerencséjére februárban a Celtic megvásárolta őt – Viduka 5.35 millió eurós ára nem is annyira akkori, mint inkább 1997-es formájának volt köszönhető. Skóciában Viduka viszont a transzfer legutolsó pennyjét is megszolgálta, hiszen bár a klub háttérbe szorult az örök rivális Rangers mögött, de a csatár klasszissá érett: tavasszal, sérüléséből felépülve kilenc bajnokin ötször talált be, a következő szezonban 25 góljával gólkirály, sőt, a liga legjobb játékosa lett! Pedig amikor megérkezett, rögtön megsérült, ráadásul a klub vezetőivel is összezördült fizetésén s a stressz annyira megviselte, hogy felvetette: szívesen hazatérne Horvátországba vagy Ausztráliába!

A kiváló testfelépítésű ék egyébként nem csak fizikai erejét kamatoztatta, de ügyesen tartotta meg a felívelt labdákat, több gólpasszal is szolgálta társait és a celtices köz javát. Nyáron viszont az akkoriban fontmilliókkal felpumpált és bombaerős Leeds menedzsere, David O’Leary 9.2 millió euróért megvásároltatta őt – a kiváló szakember már egy évvel korábban is ajánlatott tett Vidukára, amit annak klubja akkor elutasított, ám a klasszis befutása után kijelentette, hogy mindenképpen nagyobb kihívásokkal szeretne szembenézni. Szó ami szó, a sárgák között már a kezdőbe bekerülni is nagy szó volt akkoriban, ugyanis a jó formában játszó Michael Bridges, a honfitárs Harry Kewell, az üstökösként feltűnt Alan Smith és Robbie Keane voltak vetélytársai – Vidukát alaposan feldobta a versenyhelyzet, ugyanis kisebb sérülései ellenére is 22 gólig jutott a szezonban, ráadásul az olimpia miatt is sokat mulasztott. Meg is hosszabbították szerződését 2005 nyaráig, az előzőnél sokkal jobb kondíciókkal, s a Smith-Kewell-Viduka trió nagyon magasra repíthette volna a klubot, ha sikerült volna megerősíteni a hátsó sorokat, de hősünk is csak 17 ill. 11 gólig jutott a bajnokságban állandó súly- és erőnléti problémái miatt. Ám Peter Ridsdale elnök nagyra törő álmainak-vágyainak kis híján nagyon csúnya vége lett, ugyanis 2003-ra (amikor Viduka újra 22 találatig jutott) kiderült, hogy a klub 120 millió eurós adósságot halmozott fel, ráadásul kis híján ki is estek a Premiershipből! Ridsdale le is mondott, s utódja, Trevor Birch összes piacképes játékosát kénytelen volt eladni, a maradók fizetést is legalább 20 %-kal csökkentette. A Leeds balszerencséjére csődjük egybeesett az európai futball nagy anyagi válságával, így sztárjaikat kénytelenek voltak elkótyavetyélni, Vidukáért is mindössze 6.75 millió eurót fizetett a Middlesbrough, azaz kis híján hárommal kevesebbet mint amennyiért a Leeds vásárolta meg a Celtictől. Bár a hírek szerint a Barcelona, az Inter, a Liverpool és a Manchester United is érdeklődött Mark iránt, de ők nem voltak hajlandók érte ennyit fizetni, ráadásul leedsi fizetése is a csillagászati magasságokat is karcolta.

Viduka ügynöke egyébként korábban az összes BL-ben szereplő klubnak felajánlotta védencét - sikertelenül. A Borónál Steve McClaren tervei szerint az auszi támadó Jimmy-Floyd Hasselbainkkel alkotott volna kitűnő párost, ám Viduka térdszalagjai meggátolták mestere nagyra törő terveit, mindösszesen 22 fellépést és hét gólt engedélyeztek számukra. Pedig fantasztikusan kezdte a bajnokságot, első három bajnokiján háromszor volt eredményes! Nyáron végre teljesen egészségesen készülhetett fel a 2005-06-os szezonra a frissen igazolt Yakubu Aiyegbeni oldalán, s a bajnokság első felében hétszer rezgette meg az ellenfelek hálóját. Az igazi nagy siker azonban a válogatott rikító színeiben érte el, ugyanis hosszas eredménytelen küzdelmek után a Socceroos végre kvalifikálta magát a világbajnokságra! Viduka a sérült Craig Moore-tól átvette a csapatkapitányi karszalagot a salamoniak elleni selejtezőre, s az ellenfél szerényke ellenállása dacára is példaértékűen hajtott, s ennek meg is lett az eredménye: előbb szenzációs ollózós gólt vágott a vendégek kapujába, majd fejelt egyet, végül pedig csak azért nem jegyezhetett mesterhármast, mert az utolsó találatát les miatt annullálta a játékvezető. „Tudtuk, szerény képességű ellenfél vár ránk, de profik vagyunk, így nem engedhettük meg magunknak, hogy lazsáljunk.” - mondta Viduka. Mivel lassan pályafutása vége felé közeledik, rendszeresen rendelkezésére állt Hiddink csapatának, ugyanis mindenképpen szeretett volna a világbajnokságon futballozni az ék – álmának megvalósulását kis híján saját maga tette lehetetlenné, amikor az Uruguay elleni kvalifikációs mérkőzés visszavágóján csúnyán hibázott a büntetőpárbajban… Szerencséjére Marcelo Zalayeta lábai is megremegtek, Aloisi így kijavíthatta Mark hibáját s a labdát a hálóba, csapatát Németországba lőtte.

Mark Viduka élete nagy mérkőzését a Liverpool ellen játszotta még 2000 novemberében: a csatár egymaga négyszer talált be Sander Westerveld hálójába!
92-93
Melbourne Knights
4
2
       
93-94
Melbourne Knights
20
17
       
94-95
Melbourne Knights
24
21
 
95-96
Dinamo Zagreb
27
12
 
96-97
Dinamo Zagreb
25
18
 
97-98
Dinamo Zagreb
25
8
BL+UEFA
4+4
1+1
 
98-99
Dinamo Zagreb
7
2
BL
5
0
 
98-99
Celtic Glasgow
9
5
 
99-00
Celtic Glasgow
28
25
UEFA
4
1
 
00-01
Leeds United
34
17
BL
14
4
6.26
01-02
Leeds United
33
11
UEFA
7
3
6.33
02-03
Leeds United
33
20
UEFA
2
0
6.47
03-04
Leeds United
30
11
6.3
04-05
Middlesbrough
16
5
UEFA
4
2
6.21
05-06
Middlesbrough
27
7
UEFA
9
6
6.22
               
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
4 perce

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
29 perce

Wimbledon: háromszettes győzelemmel váltott jegyet az elődöntőbe Sinner

Tenisz
41 perce

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
41 perce

DiaEuro 2025: döntőbe jutott a magyar válogatott!

Minden más foci
53 perce

Először veszített a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Major Veronika megkönnyezte az éremátadást – újra szépen csillognak az olimpiai bronzérmek

Párizs 2024
1 órája

A CFR több millió euróból, a Paks ingyen igazolható játékosokból építkezik

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik