Rooney: veszélyben a vb

2006.05.02. 01:39
Címkék
Az orvostudomány jelenlegi állása szerint Wayne Rooneyra a világbajnokságon legkorábban a június 24-én kezdődő kieséses szakaszban számíthatnak az angolok – feltéve, hogy továbbjutnak a csoportjukból. Amint azt a vasárnapi számunkban megírtuk, a Manchester United csatára a Chelsea elleni (0–3) bajnokin sérült meg, a hivatalos diagnózis szerint lábközépcsonttörést szenvedett, ami veszélybe sodorta világbajnoki szereplését, ugyanis négy-hat hetet kell kihagynia.

Sven-Göran Eriksson, a „háromoroszlánosok” menedzsere ettől függetlenül nem tett le róla, hogy az ifjú titánt „magával vigye” Németországba. „Ebben a pillanatban senki sem tudja, így én sem tudom megmondani, hogy felépül-e idejében. Ha bármi remény mutatkozik a felépülésére, beválogatom” – szólt a svéd tréner. A nevezéseket május 15-ig kell leadni a FIFA-nak.

A sérülés

Wayne Rooney sérülése egész Angliát aggasztja. Az MU csatára hat hétre dőlt ki a sorból, így veszélybe került a világbajnoki szereplése. Rooney a 2004-es Eb-n hasonló sérülést szenvedett a negyeddöntőben


Premier League, 37. forduló
Tottenham–Bolton 1–0 (Lennon 59.)
Sunderland–Arsenal 0–3 (D. Collins 28. – öngól, Fabregas 40., Henry 43.)

Az élcsoport: 1. Chelsea 91 pont – már bajnok (36 mérk.), 2. Man. United 79 (68–34, 36), 3. Liverpool 79 (54–24, 37)
Legfrissebb hírek

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
11 perce

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
27 perce

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
7 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
8 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
8 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája