Ritter csak ismerkedett

2006.05.02. 01:39
Címkék
A moszkvai Európa-bajnokság utolsó versenynapján ismét a szabadfogásúak léptek szőnyegre. A 120 kilóban a tavalyi, budapesti világbajnokságon bronzérmes Aubéli Ottó biztatóan kezdett, három menetben legyőzte a fehérorosz Makszim Mihaljevicset, s ezzel bejutott a nyolc közé. A folytatásban már nem remekelt. Előbb simán kikapott a címvédő orosz Kuramagomed Kuramagomedovtól, majd a vigaszágon nem boldogult a grúz Eldar Kurtanidzével, így helyezetlenül fejezte be a versenyt. A 66 kilóban Wöller Ákos kétmenetes vereséget szenvedett az ukrán Ruszlan Jelkijevtől, és a vigaszágon sem folytathatta. Új súlycsoportjában, a 84 kilósok között szőnyegre lépő Ritter Árpád az örmény Vadim Lalijevvel került szembe a nyolc közé jutásért, az első menetet megnyerte, de a másodikat és a harmadikat elveszítette.Lalijev a negyeddöntőben vereséget szenvedett egy török birkózótól, így Ritter nem jutott a vigaszágra, számára is véget ért az Eb.„Ritter Árpád ebben a kategóriában számottevő külföldi ellenfelet még nem győzött le – mondta Gulyás István. – Meg kell jegyeznünk, ezen a versenyen is úgy indult, hogy ismerkedjen új súlycsoportjának mezőnyével.”Mindez azt jelentette, hogy magyar szempontból sikertelen volt a záró nap az Európa-bajnokságon, amelyen a válogatott egy arany- és két bronzéremmel végzett. Az egyetlen magyar győztes Lőrincz Tamás (66 kg), aki 12 éve, Cegléden kezdte pályafutását, s kilencszeres korosztályos magyar bajnokként figyeltek fel rá az öt éve indított Mr. Tus iskolában.EURÓPA-BAJNOKSÁG, MOSZKVA.

Szabadfogás
55 kg. Európa-bajnok: Olekszandr Zaharuk (Ukrajna), 2. Namik Abdullajev (Azerbajdzsán). Döntő: 3:1 (5:3). 3. Dzsamal Otarszultanov (Oroszország) és Amiran Kartanov (Görögország).
66 kg. 1. forduló: Wöller Ákos–Ruszlan Jelkijev (ukrán) 1:3 (1:9). Eb: Mahacs Murtazalijev (Oroszország), 2. Albert Batirov (Fehéroroszország). D: 3:1 (6:2). 3. Vadim Gigoljajev (Franciaország) és Szerafim Barzakov (Bulgária). Wöller Ákos helyezetlen.
84 kg. 1. forduló: Ritter Árpád–Vadim Lalijev (örmény) 1:3 (3:4). Eb: Adam Szajtyijev (Oroszország), 2. Gökhaj Jamasir (Törökország). D: 3:0 (4:0). 3. Vadim Lalijev (Örményország) és Tarasz Danko (Ukrajna). Ritter Árpád helyezetlen.
120 kg. 1. forduló: Aubéli Ottó–Makszim Mihaljevics (fehérorosz) 3:1 (2:1). 2. forduló: –Kuramagomed Kuramagomedov (orosz) 0:3 (0:6). Vigaszág: –Elgar Kurtanidze (grúz) 0:3 (0:3). Eb: Kuramagomed Kuramagomedov (Oroszország), 2. Ivan Izsenko (Ukrajna). D: 3:0 (4:0). 3. Elgar Kurtanidze (Grúzia) és Rares Chintoanu (Románia). Aubéli Ottó a 9. helyen végzett.
Legfrissebb hírek

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
29 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
45 perce

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája