Négyről kettőre

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2006.05.02. 01:39
Címkék
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Rósa Henrik is éhes a sikerre
Jelentősnek mondható előnynyel vág neki a Magyar Kupa-elődöntő mai visszavágójának a Vasas, hiszen a múlt szerdán a Bozsik-stadionban rendezett sárfociban 3–1-re tudott győzni. Noha a piros-kékek sincsenek kirobbanó formában – szombaton sima verséget szenvedtek a Ferencvárostól, és a bajnokságban hét mérkőzés óta nyeretlenek – , a Honvéd utóbbi időben nyújtott játékát látva, nehéz elképzelni, hogy háromgólos különbséggel győzzön a Fáy utcában, így Pintér Attilának továbbra is megvan az esélye arra, hogy három egymást követő évben három különböző együttessel hódítsa el a kupát.

Persze a kispestiek nem adták fel a döntőbe jutás – és ezzel együtt a nemzetközi kupaszereplés – reményét, erre utal az is, hogy a vasárnapi edzésen mindegyik labdarúgó 0–3 feliratú – ez az eredmény a Honvéd továbbjutását jelentené – pólóban tréningezett. A játékosok különben ezen a mérkőzésen is a szezon során megszokott prémiumért futballoznak: nulla forintért... A gyakorlás végére egyébként a vasárnap szurkolói focitornát rendező drukkerek is beszálltak, és többek között Dancs Rolanddal és Csobánki Ádámmal – utóbbi az „odavágón” kapott piros lapja miatt nem léphet majd pályára – büntetőt, illetve szabadrúgást lőttek Miski Zoltán cserekapusnak.

Vasas–Bp. Honvéd
Illovszky-stadion, 18 óra. V: Gergely S. (Varga II L., Kovács Z.)
Tv: Sport2. Jegyár: 1000-1200 Ft
A tervezett kezdőcsapatok:
Vasas: 33 Németh G. – 27 Balog Zs., 25 Fehér Z., 21 Tóth A., 19 Szabó O. – 16 Kapic, 6 Zováth – 14 Bárányos, 20 Rósa H., 30 Csordás – 22 Gyánó
Vezetőedző: Pintér Attila
Honvéd: 21 Ráthy – 27 Kovács N., 26 Baranyai T., 4 Udvari Sz., 20 Takács Z. – 9 Dobos, 6 Pomper, 5 Dancs, 2 Miro – 13 Bozori, 23 Genito
Vezetőedző: Aldo Dolcetti
Legfrissebb hírek

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
11 perce

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
27 perce

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
1 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
7 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
7 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
8 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
8 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
8 órája