Jött Máté Péter, előkerült az aranylemez

A keserű igazság az, hogy vasárnap délelőtt (illetve kora délután) tulajdonképpen nem volt kire, illetve mire figyelni. Elég talán a félidei lőlapot bizonyítékul hozni: a 2:6-os kapura lövési arány, de még inkább a találati számpár (1:2) ékesen beszél a játékrész gyötrelmességéről, noha a statisztika azt például nem taglalja, a kísérlet fél méterrel vagy fél mérfölddel kerülte-e el a kaput.

Talán illett volna bocsánatkéréssel kezdeni ezt a visszatekintést, ugyanis lapunk beharangozójában kijelentettük: jó meccs lesz az aranyra hajtó együttesek összeakaszkodása.

Tévedtünk.

Van ilyen. Akkor is, ha hovatovább kénytelenek vagyunk előrebocsátani: a Fehérvár– Debrecen mérkőzésekben „genetikailag” kódolt az unalom, elsősorban a Fehérvár stílusa miatt (amellyel ezúttal a DVSC is azonosult). Ebben az értelemben az őszi, debreceni bajnoki (2–0), a múlt keddi, debreceni kupameccs (0–1) és sajnos a mostani bajnoki sem lógott ki a sorból, és félő, hogy a szerdai MK-visszavágó sem fog. Bár csalatkoznánk…

A publikumot azonban nem lehet becsapni. Hiába a felhajtás, a szurkolókat a stadionhoz szállító ingyenbuszok, a forduló rangadójára alig több mint négyezer ember volt kíváncsi a helyszínen. Hosszú hétvége, azaz a város vidékre ment; hűvös időjárás – ezek voltak a legnépszerűbb indokok a miértre. A csendesebbek az orruk alá dörmögve mondták ki az igazságot: a házigazda defenzív focijára nem vevő a publikum. Akkor sem, ha ezzel itthon még a legfényesebb medália sem elérhetetlen.

Bizarrul hangzik, de a Fehérvárnak hajszál híján sikerült a bravúr: majd’ nulla focival kis híján három pontot szerzett.

A mondás szerint a bátraké a szerencse. Maradjunk annyiban: ha a helyzetből fakadóan (amelyet az Újpest pénteki veresége, azaz a felzárkózás lehetősége idézett elő) már egyoldalúan kellett elosztani a pontokat, Fortuna bölcsen tette, hogy a vendégek mellé állt. Egyszerű az ok: összességében többet tettek a győzelemért.

A Fehérvárnak percekkel a debreceni vezető találat után sem akaródzott kockáztatni, mégis sikerült gólt rúgnia a semmiből (kétszer is), miután a hadállásait feljebb tolta. Kuttor Attila centerré léptetése után, kapuja elé szorítva az ellenlábasát, még a fordítás sem tűnt elképzelhetetlennek, csakhogy a csapatkapitány melletti legbiztosabb pont, Daniel Tudor sokáig emlékezetes bakija végképp lelohasztotta a hajrábeli lelkesedést.

Mindazonáltal kiderült: a hazaiak másként is tudnának muzsikálni, ám a hetvenperces passzív „hangolás” a vasárnapi előadás sikerét eleve megkérdőjelezte. A megmagyarázhatatlan óvatosság (a döntetlen kizárólag egy csapatnak felelt meg, de az speciel nem volt a pályán: az Újpestnek) a DVSC-t is megfertőzte, s egyfajta istenítéletnek tűnt, hogy a címvédő előnye pillanatokkal azt követően olvadt el, hogy Supka Attila a biztonságot sejtető 1–4–2–3–1-es hadrendre állította át csapatát a Bojan Brnovics, Virág Béla cserével.

„Itt élet-halál kérdésről van szó, pozícióharcról. Bár nem lett öt öt a végeredmény, taktikus, jó mérkőzést játszottunk” – válaszolta utóbb Csertői Aurél, a házigazda mestere a mindkét szakvezetőnek szóló felvetésre, miszerint: az Újpest lőtávolon belülre cserkészése előzetesen merészebb futballt feltételezett. Supka Attila bólintásokkal, majd szavakkal állt edzőtársa mellé, ám a kérdés akkor is marad: lényegét és következményeit tekintve mi a különbség az 1–2 és, mondjuk, a 3–4 között? Lehet, minden másként alakul, ha Sitku Illés kihasználja az első ziccerét. Nem tette, a többi meg innentől kezdve sci-fi.

A küzdelemmel, amelyből éppenséggel nem volt hiány, a minimum teljesült – s előbbitől függetlenül egy jóslat: hogy az őszi partit is dirigáló Megyebíró János ítéletei nem feltétlenül a vendéglátónak kedveznek majd. Tény: Bernáth Csaba és Szatmári Csaba második sárga lapos szabálytalanságait elnézni különleges „bravúrnak” minősíthető. (Előbbi három percen belül kétszer küldte földre Mario Bozsicsot, s másodszor csak azért nem kellett az ápoláshoz az oldalvonalon kívülre rúgni a labdát, mert a Loki bekkje megtette azt – a szerb légióssal együtt.) Nem csoda, hogy a helyi nagyérdemű szemét nem csupán az első percekben a szél által visszafújt füst csípte… ---- M ---- &