Bombaszervák és erős sánc

2006.05.02. 01:39
Címkék
Bajnokavatásra gyűltek össze a szurkolók Kazincbarcikán, de az első szett közepéig, 19:18-as hazai vezetésig nem lehetett tudni, hogy a borsodiak vagy a somogyiak örülhetnek-e a lefújás után. A kaposvári Németh Szabolcs ütéseit sáncolták, a kontrákat viszont mindannyiszor pontosan fejezték be a trónkövetelő házigazdák, így hamarosan világossá vált: az aranyérem ezúttal a Vegyész RC-t illeti.
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Toronyai Miklós korábban befejezte, hogy jobban ünnepelhessék
Egypontos barcikai előnynél Kárpáti Zoltán állt a nyitó helyre, és gyakorlatilag ott is maradt az első szünetig, a Kaposvár több pontot már nem szerzett. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a mérkőzés – és így a bajnoki cím sorsa – is, hiszen a Kométa ettől a 0:6-os szériától beragadt, és megilletődötten folytatta a meccset. Hosszú labdamenetek, hősies mentések következtek, a kubai centert, Chacon Carrion Noermist is tartani tudták a hazaiak, amikor pedig Mihail Nebotov egy könnyed mozdulattal átejtette a somogyiak hármas blokkját, a teljes tanácstalanság lett úrrá a vendégeken.

„Játszik a Vegyész!” – skandálták a szurkolók, a Kazincbarcika játékosai a harmadik szett elején azonban még nem ünnepeltek. Maximálisan összpontosítottak a hazaiak, bombaszerváiknak és félelmetes sáncaiknak köszönhetően jelentős előnybe kerültek. Demeter György ekkor megállította a játékot, és cserélt. Egy színházi rendező sem csinálta volna jobban! Lehozta a finálé hősét, a feladó Toronyai Miklóst, hogy a közönségnek legyen lehetősége megtapsolni és éltetni a remek előkészítőt.

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA - KOMÉTA-KAPOSVÁR SE 3:0 (18, 17, 15)
Kazincbarcika, 800 néző. V: Mocsnik, Adler
A mérkőzés osztályzata: 4
KAZINCBARCIKA: GELENCSÉR 12, TORONYAI 5, SZALAI 13, KÁRPÁTI 11, Tomanóczy 8, Nebotov 7. Cs: Szántai (liberó), Schildkraut. Edző: Demeter György
KAPOSVÁR: Chacon 6, Németh Sz. 7, MÓZER 11, Perisics 2, Gubik 2, Dávid 6. Cs: Molnár D. (liberó), ifj. Laszczik, Cordies 2, Bánhegyi 1. Edző: Mészáros Péter
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 6:8, 15:14, 20:18. 2. játszma: 7:8, 15:13, 20:14, 24:17. 3. játszma: 8:3, 15:8, 20:9, 24:14
A három nyert mérkőzésig tartó párharc végeredménye: 3–2, a Vegyész RC-Kazincbarcika javára

MESTERMÉRLEG
Demeter György:
– Tizenegy bajnoki címem közül hetet a Kaposvárral szereztem meg. Egy edzőnek az a feladata, hogy mindenhol a legjobb tudása szerint teljesítsen. Nagyon boldog vagyok, hogy hozzá tudtam járulni a Kazincbarcika sikeréhez.
Mészáros Péter: – Az első szett elvesztése után csak futottunk az eredmény után, és sajnos semmilyen összetételben sem tudtuk megfordítani a mecscset. Köszönöm szurkolóinknak a nagyszerű biztatást és játékosaimnak az egész idényben nyújtott teljesítményt.
Legfrissebb hírek

Megint maratoni csatát kellett vívnia, de Zverev ott van a 32 között a US Openen

Tenisz
30 perce

Majoross Gergely: A játékosokat igyekeztünk olyan kihívások elé állítani, amiket a mindennapokban nem biztos, hogy megtapasztalnak

Jégkorong
45 perce

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
1 órája

Molnár Mátyás: Megfogadtam, úgy vetődöm majd, mint az édesapám

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksról igazol középpályást a Nyíregyháza – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Hittel és pimaszul – 28 év után újra a mieinkkel rajtol a női kosárlabda-világbajnokság

Kosárlabda
2 órája

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
8 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája