Világbajnokhoz méltó győzelem

2006.04.30. 01:53
Címkék
Nem volt ellenfele a kétszeres világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős kettősnek a Velencei-tavon, a nemzetközi Simády Béla-emlékverseny első napján. A tavaly ismét összeülő páros több mint 13 másodpercet vert a mögötte célba érő danubiusos egységre. Noha az előzetes alapján a könnyűsúlyú kétpárevezős vb-címvédője, Varga Tamás és Hirling Zsolt is itt szállt volna vízre. Végül az utóbbi betegsége miatt a párharc csak terv maradt. Ugyancsak remek formában lapátolt Bencsik Gábor, aki biztosan nyerte meg az egyest. Kiemelést érdemel még a kormányos nélküli négyesek vetélkedése, az ifjúsági válogatott – amely tavaly 7. lett a korosztályos vb-n – ugyanis legyőzte a nemrégiben összeálló könnyűsúlyú négyest, valamint az U23-as világversenyre készülő válogatottat. Ez utóbbi egyébként annyira friss, hogy csak a pénteki válogató után kovácsolódott össze.A mintegy 400 indulót számláló mezőnyben ezúttal meglepően kevés volt a külföldi versenyző, ami elsősorban a környező országokat is sújtó ár- és belvízi helyzettel magyarázható. Emiatt sok helyen nincs edzéslehetőség, vagy elkezdődött ugyan a munka, de a lemaradás óriási. Másrészt a külföldiek körében kedveltebb a szegedi pálya a velencei-tavinál.Eredmények a 21. oldalon
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
5 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
5 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
5 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
6 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
6 órája