Radulovics vonzó ajánlata

2006.04.30. 01:53
Címkék
Az utóbbi napokban felforrósodott a levegő Radulovics Bojana (képünkön) körül. A világ legjobbjává két alkalommal is megválasztott átlövő azt tervezte, hogy a szezon végén befejezi a játékot, ám úgy tűnik, folytatja. A győriek állítólag rendkívül vonzó ajánlattal keresték meg, ő azonban – miként korábban megírtuk – egyelőre nem kíván ezzel a kérdéssel foglalkozni.„Csak a soros feladatokra összpontosítok, egyelőre a Dunaferr sikeréért kívánok mindent megtenni – fogalmazott. – Jobb formában érzem magam, mint az ősszel, ezért is szeretném megismételni, és ha lehet, túlszárnyalni a korábbi mérkőzéseken nyújtott teljesítményemet. Számomra mindig az igazi rangadók jelentik a nagy kihívást, a legnagyobb ellenféllel szemben szeretnék a legeredményesebben játszani. A Hypo ellen szerdán az egész csapatnak jól ment a játék, én tizenegy gólt szereztem, de hozzá kell tennem, többet vártam az osztrákoktól. A Győr debreceni veresége jól jött nekünk, de mi is tapasztaltuk már, milyen nehéz sikeresen szerepelni a hajdúságiak otthonában. A bajnokság végeredménye még teljesen bizonytalan, ám mi most kaptunk egy lehetőséget. Jó lenne élni vele.”
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
4 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
5 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
5 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
5 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
6 órája