Hatos Gábor harmadik

2006.04.30. 01:53
Címkék
A 74 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hatos Gábor bronzérmes lett a moszkvai Európa-bajnokságon, a szabadfogásúak első versenynapján. Gulyás István szövetségi kapitány elmondta, hogy a megszokottól eltérően ezúttal miért nem a kötöttfogás küzdelmei zárják az Európa-bajnokságot.
„Az orosz szabadfogású hagyományok magyarázzák a rendezői döntést, hiszen a mi szakágunkban öt vagy hat aranyéremre számítanak a házigazdák” – magyarázta az edző. A magyar szabadfogású küldöttség nem dédelget aranyálmokat, Gulyás István úgy vélte, egy éremre jó lehet valamelyik versenyzőnk. „Könnyen elképzelhető, hogy Hatos Gábor dobogós pozícióban zár” – mondta a szakember az elutazás előtt.Jóslatát Hatos Gábor teljesítette! Először a török Fahrettin Ozatával mérkő-zött, és az elvesztett nyitó menet után két 1:0-s részsikerrel fordított. Következett az olasz Salvatore Rinella, aki ugyancsak jól kezdett (0:1), ám a folytatásban már Hatos akarata érvényesült (1:0, 2:1). Az örmény Riszlan Kokajev elleni elődöntő első szakasza a magyarnak sikerült jobban (1:0), de ellenfele két 1:0-s menettel végül a maga javára döntötte el a csatát. A délutáni bronzmérkőzésen Hatos Gábor két menetben nyert a francia Anis Gharbi ellen. „A felvezető versenyeken jól fel tudtam mérni magamat, sejtettem, mire lehetek képes – mondta a 22 esztendős Hatos Gábor. – Elégedett vagyok a bronzéremmel, még úgy is, hogy az örmény Kokajevet, akitől most kikaptam néhány hete Minszkben legyőztem.”A 60 kilogrammosok között Wöller Gergő a grúz Malkaz Kurdianitól, míg Kiss Gergő (96) a török Sait Bingoltól kapott ki két menetben, és mert a riválisaik is búcsúztak, mindketten helyezetlenül zártak.Eredmények a 21. oldalon
Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
2 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
3 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
3 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
3 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
3 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
3 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
3 órája