Megint Rafael Nadal győzött

2006.04.24. 01:37
Címkék
A monte-carlói mestertornán Roger Federer majdnem bebizonyította, salakon is képes arra, hogy térdre kényszerítse a világot. Életében először jutott be a négy közé a hercegségben, és a döntőbe is beverekedte magát. Csak-hogy a fináléban összefutott a tavalyi Roland Garros elődöntőjében őt legyőző Rafael Nadallal.
A spanyol pedig ezúttal sem ismert kegyelmet, a tavalyi párizsi diadala után megkapott becenevéhez (A salak királya) méltó játékkal, négy szettben győzött. Az első magabiztos megnyerése után a másodikat rövidítésben elbukta, majd a harmadik elején elveszítette adogatását. Ezt rögtön visszanyerte, és később még egy brékkel újra egyszettnyi vezetést szerzett. A negyedik játszmában 0:3-ról állt fel Federer, kicsikarta a rövidítést, amelyben 7:5-re alulmaradt.A három óra 48 perces mecscsel a salakon zsinórban 42.-szer nyerő Nadal megismételte a Federer elleni márciusi, dubai diadalát. Összességében 4–1-re vezet a svájci világelső ellen, Federernek a 2004-es olimpia óta elszenvedett hat vereségéből hármat egymaga vállalt.Mivel az eddigi két idei mestertornán legyőzhetetlen Federer 130 győzelmet is jegyzett Athén óta, nincs igazán oka a kesergésre. Sőt, mivel még több mint egy hónapja van a Roland Garrosig (május 28-án kezdődik), bőven gyakorolhat az esetleges párizsi visszavágóig.ATP-TORNA, A MESTER SOROZAT 3. ÁLLOMÁSA, MONTE-CARLO (2 082 500 dollár, salak)
Döntő: Nadal (spanyol, 2. kiemelt)–Federer (svájci, 1.) 6:2, 6:7, 6:3, 7:6
Legfrissebb hírek

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
31 perce

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
35 perce

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
40 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
48 perce

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
50 perce

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
50 perce

Leuven polgármestere megakadályozta, hogy egy izraeli csapat a városában játsszon

Európa-liga
1 órája

Piros Zsombor nyert szett nélkül búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája