Csaknem félmilliárd forint

2006.04.23. 01:39
Címkék
A szövetség szombaton a Magyar Sport Házában tartotta meg éves rendes küldöttgyűlését. A 101 megjelent elfogadta az elnökség 2005-ös szakmai és pénzügyi beszámolóját és az MKSZ idei költségvetését (ez 430 millió forint plusz 150 millió forint állami támogatás). A küldöttek az alapszabály-módosítás során elfogadták az MKSZ új jelvényére vonatkozó elnökségi javaslatot. Az eseményen felszólalt többek között Bakonyi Tibor, az Országgyűlés ifjúsági és sportbizottságának elnöke, Kamuti Jenő, a MOB főtitkára és Szabó Tamás, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet igazgatója. Megjelent a kongresszuson Vass Károly, a Sportegyesületek Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Köpf Károly, a MOB igazgatója.A sportág választott képviselői kézhez kapták az MKSZ hosszú távú, a 2007 és 2013 közötti sportágfejlesztési stratégiáját.KITÜNTETÉSEK
A Magyar Kézilabdázásért aranyjelvény kitüntetést kapta: Joósz Attila
A Magyar Kézilabdázásért aranyjelvény kitüntetést kapta: Joósz Attila
, a férfiválogatott volt szövetségi kapitánya, a Rába ETO és a KEK-győztes Veszprém férficsapatának egykori edzője; Birta Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szövetség elnöke, az MKSZ elnökségének tagja; Sulyánszky Dezsőné, a Váci Forte egykori játékosa és sportvezetője, Komáromi Ákosné szakedző, a debreceni sportiskola vezetőedzője; Schwara László, a PEAC szakosztályelnöke, Sinka László, az MKSZ főtitkára.
Legfrissebb hírek

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
10 perce

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
13 perce

Gabriel Jesus három évre a Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
36 perce

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
46 perce

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
51 perce

Igaznak bizonyult a hír: Csirkovics a Jagielloniához szerződött

Labdarúgó NB I
51 perce

Major Sámuel Bulgáriában harcol az álmaiért – hiszi, hogy még bármit elérhet

Légiósok
53 perce

Stoplinyomon két keréken: Balaton-felvidéki Hátsó füves-biciklitúra

Hátsó füves
55 perce