Szorongás? Szorongatás!

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2006.04.22. 01:05
Címkék
Az NB I négy élcsapata (Veszprém, Szeged, Dunaferr, PLER) szombaton megkezdi küzdelmeit a bajnoki döntőbe jutásért. A párharcok két győzelemig tartanak.
A szerdai Magyar Kupa-negyeddöntő után szombaton már a bajnoki döntőbe jutásért játssza első mérkőzését az MKB Veszprém a PLER-Airport (a régi Elektromos) ellen.

Az Elektromos neve összefonódott, sőt gyakorlatilag egyet jelent a magyar kézilabda bölcsőjével. A legendás Cséfay Sándor (játékos, majd edző) 1927-ben alapította meg az Elektromosban a kézilabda-szakosztályt, és a Tromos játékosai közül heten szerepeltek 1936-ban a berlini olimpián. Az ország legrégibb kézilabda-szakosztályának férficsapata nagypályán nyolcszor nyert bajnokságot, kispályán pedig négyszer (legutóbb 1991-ben), valamint négyszer lett Magyar Kupa-győztes. Az Elektromos, illetve jogutódja, a PLER-Airport 1957, vagyis az első kispályás bajnokság óta megszakítás nélkül szerepel az NB I-ben.
A csapatot három éve irányító Nagy Károly idényről idényre előrébb vezette csapatát, amelyben Bajusz Sándor, Harsányi Gergely, Kotormán Attila és Józsa Máté a vezéregyéniség. Az előző évadban az ifjúsági és a serdülőbajnokságot is a PLER nyerte meg.

Számolgató edzők

Zdravko Zovko (Veszprém): – Játszottunk mi már nagyon szoros partikat a Tromossal, most is erre számítok, mert a döntőbe jutás a tét.
Nagy Károly (PLER): – Szeretnénk megnehezíteni a veszprémiek döntőbe jutását, de a realitás, hogy a Dunaferr elleni bronzrangadóra készüljünk.
Kovács Péter (Pick-Szeged): – A dunaújvárosiak újra meglepetésen törik a fejüket, de erő és tapasztalat tekintetében mi állunk jobban.
Imre Vilmos (Dunaferr): – Nem tartunk még ott, ahol a Veszprém vagy a Szeged, de közelítettünk hozzájuk. Látom a tüzet játékosaimban.
"Mi már teljesítettük a tervünket ebben az évadban, s ezért kicsit motiválatlanul játszottunk a Veszprém ellen szerdán a Magyar Kupában – mondta az irányító-átlövő Kotormán Attila. – Szeretnénk szombaton és szerdán is megszorongatni a bajnokot. A harmadik mérkőzés kiharcolása a célunk.”
Pásztor István, a Veszprém világválogatott csapatkapitánya: ,,Jól játszottunk szerdán, s pillanatnyi esélyt sem adtunk riválisunknak – mondta Pásztor István. – Nagyobb sebességgel kézilabdáztunk, mint ellenfelünk, s talán motíváltabbak is voltunk. Csak egy célunk lehet, sorozatban hatodszor megvédeni a bajnoki címüket.”

A másik ágon a szegediek az esélyesek, de elképzelhető, hogy ebben a párharcban a Dunaferr harmadik mérkőzésre kényszeríti a Picket. A két régi vetélytárs szombaton 53. alkalommal találkozik egymással az NB I-ben. Ebből 26-szor Szegeden csatáztak, és az újvárosiak itt még sohasem nyertek bajnokit. A Pick persze végre bajnokságot akar nyerni, és ehhez nem engedhet meg botlást magának.

"Az Újváros fantasztikusan tud küzdeni, de mi jobban védekezünk, s az ebből indított gyors támadásokkal legyőzzük” – mondta Ilyés Ferenc, a Pick átlövője.
Az új rendszerű bajnokság negyeddöntőjében a Debrecent két mérkőzésen búcsúztatta a Dunaferr, amely ezzel teljesítette az évadra előírt tervét: elődöntőbe jutott.

"A Szeged nagyon jó csapat, főleg otthonában esélyes – mondta Császár Gábor. – Mi azonban meglepetést szeretnénk szerezni, ezért igyekszünk megbontani a masszív védőfalat.”

Az utóbbi hat mérkőzésen
2004–2005 Szeged–Dunaferr 34–24
Dunaferr–Szeged 28–32
Dunaferr–Szeged 27–28
Szeged–Dunaferr 31–22
2005–2006 Dunaferr–Szeged 25–26
Szeged–Dunaferr 30–23
Az utóbbi nyolc mérkőzésen
2003–2004 PLER–Veszprém 26–35
Veszprém–PLER 35–24
PLER–Veszprém 21–33
Veszprém–PLER 37–18
2004–2005 Veszprém–PLER 33–14
PLER–Veszprém 23–39
2005–2006 Veszprém–PLER 38–20
PLER–Veszprém 20–30

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfibajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A PLER a bajnokságban
2001: 4.
2002: 8.
2003: 9.
2004: 6.
2005: 5.

Az elődöntő menetrendje
1. mérkőzés (április 22., szombat): Veszprém–PLER, 17, Szeged–Dunaferr, 17
2. mérkőzés (április 26., szerda): PLER– Veszprém, 18, Dunaferr–Szeged, 18
3. mérkőzés, ha kell (április 29., szombat): Veszprém–PLER, 17, Szeged–Dunaferr, 17
Legfrissebb hírek

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
14 perce

Nincs döntés Bostonban, jön a kétszer 15 perc hosszabbítás

Foci vb 2026
59 perce

Kai Havertz remek csúsztatással egyenlített Paraguay ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Keddi sportműsor: a franciák és a mexikóiak is a nyolcaddöntőért játszanak

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
1 órája

Újabb fejes gól, a németek egyenlítettek Paraguay ellen

Foci vb 2026
1 órája

Paraguay ezzel a góllal szerzett vezetést a németek ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Meglepetés a szünetben: Paraguay vezet Németország ellen

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik