Sehol egy igazi favorit

2006.04.15. 02:10
Címkék
Szombaton útjára indul a labda az egyik legerősebbnek tartott tengerentúli pontvadászatban, a brazil országos bajnokságban, vagy ahogyan arrafele nevezik, a Brasileiraóban.
A félreértések elkerülése végett szögezzük le: ide nem az állami bajnokságokból lehet bekerülni. Az országos tornát 1971 óta írják ki, és csakis az itt elért eredmények függvénye, hogy a mezőnyt mely csapatok alkotják. Az idén, például, húszan lesznek a tavalyi huszonkettő helyett, viszont csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, az idén is négy gárda esik ki, amitől egyébként égnek áll a legtöbb klubvezető haja.„Túl sok a kieső! Nem értem, miért nem tudják felfogni a szövetségben, hogy a kiesés ellen több csapat fog küzdeni, mint ahány a bajnoki címre hajt. Kinek jó az, ha stresszes körülmények között játszik?” – kérdezte Gustavo Mendes, a Fluminense igazgatója (tegyük gyorsan hozzá: a rióiak az utóbbi tíz évben kétszer is kiestek).

Az igazi izgalmak persze a tabella élén várhatóak, azonban a rajtnál szinte képtelenség megjósolni, hogy végül mely csapatok fognak küzdeni az aranyéremért. Természetesen vannak favoritok: a címvédő Corinthians nem gyengült meg (legfeljebb Európából lennének képesek kivásárolni játékosokat a liga leggazdagabb egyesületétől, ám ez nem történt meg); a paulista bajnokságban viszont csúnyán leszerepelt. Wanderley Luxemburgo vezetőedző visszatértével új erőre kapott a tavaly enervált Santos (megnyerte az említett paulistát); a Libertadores-kupa-győztes Sao Paulo az idén szeretne bajnokságot nyerni, kérdés, hogy a kettős terhelést (az újabb nemzetközi szereplést) miként bírja a csapat. A Palmeirasnál Emerson Leao ütőképes gárdát verbuvált, a Porto Alegre-iek (Internacional, Gremio), a Cruzeiro és talán valamelyik riói egylet is beleszólhat a versengésbe, ám bármelyikük végső sikere meglepetés lenne, arról nem is beszélve, hogy a kiapadhatatlan utánpótlásforrásának köszönhetően valamelyik kiscsapat is kivághatja a rezet.

Végül említsük meg, hogy a bajnokság egy legendával szegényebb lett: a tavalyi évad gólkirálya, Romário ugyanis nem tudott megegyezni a Vascóval, és végül úgy döntött, hogy az Egyesült Államokban, a USL-bajnokságban szereplő Miami FC-ben fejezi be pályafutását.
Legfrissebb hírek

Socca vb: a továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
4 perce

A nyár legnagyobb fogása? Liverpoolba szerződött a PSG sztárja – hivatalos

Angol labdarúgás
37 perce

Infantino-terv: Michel Platini szerint a FIFA elnöke megbukott

Minden más foci
1 órája

Fiatal labdarúgót igazolt az Újpest az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

Brazil szélső érkezését jelentette be a Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
1 órája

Női röplabda Eb: Somorja is házigazda lesz

Röplabda
1 órája

Az idény végéig marad Szánthó Regőék vezetőedzője – hivatalos

Minden más foci
2 órája