A napi öt ima elmaradhatatlan

A papa ugyan a francia hadseregnek dolgozott – ergo a felmenők szerint legfontosabb „gyerekprogram”, a tanulás terén nem ismertek pardont –, a szenegáli léptékkel átlagos létszámú (hét gyerek) Sidibe família sorban ötödik csemetéje valóra válthatta gyermekkori álmát, futballista lett.

Meglehetősen döcögve kezdődött a karrier, ugyanis a kölyökként a papától kapott első, majd a többi labdát 17 éves koráig kizárólag magánszorgalomból, szervezetlen keretek között rúgta. Ő maga sem hitte, hogy ebből az egyoldalú szerelemből végül komoly európai pályafutás kerekedik ki. Az említett életkort betöltő és a családi hagyományokra visszavezethetően pacifista, mélyen vallásos – amúgy muszlim – Ibrahim a saját lábára állt, s hamarosan Tunéziában, a Sfaxien együttesében találta magát. Nem sokáig vendégeskedett a sivatagi országban, csupán egy évig maradt ott.

A Földközi-tengert átszelve – némi szárazföldi út közbeiktatásával – végül Balingenben, azaz Németországban kötött ki, de innen is gyorsan továbbállt, igaz, csak a szomszédba, Ausztriába települt át. Magára öltötte a Tirol, a Wattens, a Pasching és a Ried mezét is. Az utóbbiban – három évig szolgálta –, ha a szükség úgy hozta, balhátvédként jutott szóhoz, amelyből másfél hete jelenlegi klubja, az őt a tavaly nyáron szerződtető DVSC is profitált. A 26 éves, a Lokiban eladdig kizárólag csatárként számításba vett, az Újpest elleni MK-meccsen viszont kényszerből a bal szélre irányított futballista oldalán egyetlen épkézláb akciót sem sikerült építenie a vendéglátónak, ráadásul a találkozó egyetlen gólját is ő jegyezte (0–1). A majd kétméteres, békés természetű, barátságos óriás több mint fél éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csereként beállva, edző- vagy tétmérkőzésen, szinte minden alkalommal bevette a rivális kapuját. Manapság az keltene megütközést, ha kimaradna a kezdőcsapatból.

Sidibe napi programja
7.00: ébresztő! Imával kezdődik a napom
7.20: a nem túl változatos, ám számomra megunhatatlan reggeli: nutellás kenyér és kapuccsino – sok cukorral
7.40: irány az Oláh Gábor utca
8.30: edzés, edzés, edzés – a konditeremben kezdünk
10.30: piac, szupermarket – valamit illene főznöm…
12.00: újra otthon. Konyha-túra – ha nem étteremben ebédelek, mint ezúttal. A Pálma csúcs hely, a koszt kitűnő, a pincérek pedig remek fickók
13.30: ima, aztán pihenő tévézéssel, olvasással, internetezéssel, rádiózással (szenegáli adók előnyben) vagy zenehallgatással. Aludni? Ilyenkor?
15.30: az Oláh Gábor utca viszszavár
16.30: edzés, edzés, edzés
18.30: ha az ebédet elblicceltem, a vacsorát tényleg magam készítem el. A menü hangulatfüggő, az étkezés utáni ima nem
19.30: a fix pont. Telefonálok a barátnőmnek – Németországba. Minimum egyórás kikapcsolódás.
21.00: ima, majd egy kis zenehallgatás
21.45: tévé bekapcsolva: ez a kosár- vagy futballmeccs-közvetítések időszaka
22.30: nyugvópont. És a napi ötödik ima