Továbbra is a vízben sztárok

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2006.03.13. 02:41
Címkék
Noha sokan meglepetést, legalábbis szoros mecscset vártak, a Domino-BHSE gyorsan tett róla, hogy még véletlenül se játsszanak el a győzelem gondolatával a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger játékosai. A címvédő magabiztosan, 14–9-re nyert a szombati bajnoki rangadón.
A szerencsét rendszeresen megkísértők azt mondták a mérkőzés előtt, hogy a nemzetközi fogadóirodák az egri diadalért fizetnek kevesebbet, rajtuk kívül még sokan, mi magunk is úgy véltük, a hevesieknek lehet keresnivalójuk a Honvéd ellen. Elvégre a bajnok játékosai egy héttel korábban kizsigerelő élet-halál harcban diadalmaskodtak az Euroliga utolsó fordulójában, másnap részt vettek a Szabadság, szerelem (munka)címet viselő film forgatásán. Az elmúlt hétfőn többen Szombathelyre, a válogatott felkészülésére utaztak el, majd megint következett a forgatási napok és az edzések egyvelege. Ehhez képest a Honvéd a hazai hadállásokat kegyetlenül lerombolva, az egri bakikat mindjárt megbüntetve, önmaga játékát tudatosan, rendíthetetlen fegyelemmel felépítve tudatta, hogy rosszul okoskodik az, aki az előzmények ismeretében fáradtnak hiszi a gárdát. Hívjuk segítségül a számokat, miképpen is alapozta meg sikerét Kovács István gárdája: 9.08 perc után 7–2-re vezetett! Gerendás György játékosainak volt egy jó utolsó két percük a második negyed végén, ebben a periódusban jöttek fel 4–9-ről 7–9-re. Aztán hat és fél perces gólcsend következett, majd a vendégek háromszor is betaláltak, végleg eldöntve a meccset.

Fél órával a találkozó után kezeit széttárva jegyezte meg Tóth Kálmán, az Eger edzője, hogy ennyit jelent Hegedűs Gábor és Császár György hiánya – aztán belecsobbant a vízbe a kiürült uszodában. Paján Viktor, aki Kiss Gergely gólpasszainak egyikét értékesítette az első negyedben, elmondta, ő is szorosabb derbire számított: „Az elmúlt napokban úgy tüntettek fel minket, mint valamiféle filmsztárokat, akik nem a pólóra koncentrálnak. Ez erős dacot szült bennünk, nagyon akartunk bizonyítani. Persze az is fontos volt, hogy nyertünk a Mladost ellen, így nem vert seregként, hanem lelkileg megerősödve jöttünk Egerbe.”
Az egri center, a szintén egygólos Matajsz Márk arca arról árulkodott, hogy ők tényleg megpróbáltak mindent, nagyon szerettek volna örömet szerezni a 2100 nézőnek, de most csak ennyire futotta. Nézete szerint a rossz kezdés alapvetően megszabta a lehetőségeket, a Domino ellen ekkora hátrányt összeszedve nehéz menet közben átírni a forgatókönyvet.

A honvédos Fodor Rajmund (5) a puszikat szórta két gólja után, a négy találatig jutó Nyéki Balázs pedig nem tudott szívbôl örülni a meccs legeredményesebbje címnek
A honvédos Fodor Rajmund (5) a puszikat szórta két gólja után, a négy találatig jutó Nyéki Balázs pedig nem tudott szívbôl örülni a meccs legeredményesebbje címnek
A honvédos Fodor Rajmund (5) a puszikat szórta két gólja után, a négy találatig jutó Nyéki Balázs pedig nem tudott szívbôl örülni a meccs legeredményesebbje címnek

A Domino 14–9-es sikere egyúttal előrevetíti a piros-fehérek egyértelmű alapszakaszgyőzelmét, hiszen már csak egy nehéznek ígérkező mérkőzés vár rájuk – március 15-én a Szegedet fogadják, a BVSC-től szombaton kikapó Fradi elleni, április elsején esedékes találkozót pedig már nem érdemes a rangadó kategóriába sorolni. Az egyetlen igazán nagy kérdés: ki lesz a második az alapszakaszban?

Az Eger, a Vasas vagy a Szeged?

Szavazás

Melyik csapat nyeri a férfi pólóbajnokságot?

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
6 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik