Belefáradt, mégis folytatta

– Ilyen vereség után lehet a szakmáról beszélgetni?
– Nem tudom. Fogalmam sincs. Ön szerint?

– Talán arról igen, mikor érezte, hogy ez a hajó elúszott?
– Próbáltam mindent elkövetni, de már a ringben sejtettem, hogy kevés lesz. A felkészülés során az utolsó három hétben jól ment a munka, igyekeztem elővenni a gyakoroltakat, de most ennyi volt bennem. Nem tudok belemenni, mi az, amit elrontottam, ahhoz még túl friss az élmény. Állítólag jó meccset vívtunk, próbáltam mozgatni Conwayt, ha kellett, szabálytalankodtam, csíptem-haraptam, többre nem futotta.

– A Nemzeti Sport már-már végzetesnek aposztrofálta a vereségét.
– Kemény megfogalmazás, de bármi lehet mögötte. Még nem tudom. Ha jól megnézem, öt év alatt harmincöt meccset vívtam, a címmérkőzéseimből ezt az egyet veszítettem el, és még csak huszonkilenc éves vagyok. Nem egy nagy bajnokkal megesett, hogy kikapott, sokan fel tudtak állni, de tény, voltak, akik a padlón maradtak. Engem Conway kétszer meglepett, és megvert. Nem akarok magyarázkodni, kikaptam, ennyi. Sokat bokszoltam az elmúlt években, mentálisan elfáradtam, ami bennem volt, kihoztam magamból, ennyire volt elég.

– Kiégett?
– Csak majdnem. Elképesztően elfáradtam az elmúlt években, és ezt hat hét alatt nem lehet kipihenni. Két-három hónap teljes szünetre van szükségem, utána tudom megmondani, mihez kezdek.

– Hogy folyatja vagy befejezi?
– Igen. Ha végignézzük a rekordokat, tud olyan bokszolót mondani, aki tizenkét hónap alatt hat címmérkőzést vívott? Szereztem két világbajnoki övet, majd nagyon nagy meccset bokszoltam Sebastián Andrés Lujannal, és ott elfogytam. Akkor kellett volna hosszabb pihenőt tartanom. De én vállaltam be, nekem kell vállalnom a következményeket. Nem sajnáltatom magam, tisztában vagyok vele, hogy otthon majd kapok hideget-meleget.

– Ha érezte, hogy nem bírja, miért vállalta az első csatát Conway ellen?
– Nincs válasz. Ez van, néha a hibáiból tanul az ember, csak előtte a hibákat el kell követnie.

– Nem találhatott volna könynyebb utat?
– Fogalmam sincs. Ha decemberben simán megverem Conwayt, húztam volna egy strigulát, aztán továbbmegyek. De ez profi boksz, itt minden előfordul. Aki belevág, el kell fogadnia a játékszabályokat.

– Amikor elindult Rakamazról, gondolta, hogy idáig jut?
– Esélyem sem volt rá. Szegény környéken kezdtem, dolgoztam, minden területen a legjobbamat próbáltam nyújtani. Aztán elkezdtem profiskodni, szinte végig idegenben bokszoltam, de így is voltak nagy tetteim, nincs miért szégyenkeznem.

– Hogyan kezelte a szakma?
– A nemzetközi világ szerintem elfogadott, az otthonival meg nem igazán foglalkoztam. Voltak, akik felmagasztaltak, és voltak, akik a sárba tiportak. Klasszikus példa, hogy amikor IBO-világbajnok lettem, akadtak, akik legyintettek. De könyörgök, például Roy Jones Juniornak és Antonio Tarvernak sem derogált ugyanazért az övért ringbe lépni?! Mit lehet ehhez még hozzáfűzni?

– Képességeihez, lehetőségeihez képest meddig jutott?
– Ha azt nézzük, hogy igazából a semmiből indultam, akkor nagyon messzire. Nekem, illetve a csapatomnak nem volt hatalmas anyagi bázisa, nem tehettem meg, hogy azzal bokszolok, akivel akarok, Magyarországon lehetetlen volt valamirevaló felkészülést végeznem, az igazán jó kesztyűpartnereket nem tudtuk megfizetni. Aki a sportban otthon van, tudja, hogy a mérkőzések alapját mindig a sparring jelenti. Igazából nagyon sokszor szerencsém volt.

– És nekünk négy hónap múlva a civil vagy a versenyző Kótai Mihályhoz lesz szerencsénk?
– Majd eldől. Még győzelem esetén is hosszabb pihenőt tartottam volna, így meg biztosan. Ebben semmi különbség sincs a balul elsült és a megnyert meccs között.

– Akkor nem a vereségen múlik, hogy befejezi? És egyáltalán: befejezi?
– Szerintem nem, de majd meglátjuk.