„A magyar csapat kapusa, Grosics nagy bravúrral véd!” Grosics Gyula felkapta a fejét. Tessék?! Hogy én védek, méghozzá bravúrral, ráadásul a magyar csapatban?! Na ne… Pedig szó szerint így hangzott el: „A magyar csapat kapusa, Grosics nagy bravúrral véd!”Grosics Gyulát a következő pillanatban megsemmisítő, ugyanakkor felemelő érzés fogta el, saját bevallása szerint kis híján megnyílt alatta a föld. A dorogi kultúrház nézőterén üldögélt, amikor a bányásztelepülés vendége, Pluhár István a színpadon állva meccsközvetítést rögtönzött. A neves riporter azért a soha le nem játszott találkozóra is felkészült: mielőtt mikrofont ragadott volna, kinyomozta, hogy a Dorognak van egy ügyes kis kapusa, és onnan már egyenes út vezetett a „válogatottságig”…Grosics Gyula tizennégy éves volt akkor. Most nyolcvan.
Összetartó, legendás barátok (balról): Buzánszky Jenô, Puskás Ferenc és Grosics Gyula
Összetartó, legendás barátok (balról): Buzánszky Jenô, Puskás Ferenc és Grosics Gyula
Ahogy mondja, itt fáj neki, ott fáj, nemrégiben kórházban töltött néhány napot, de a lényeg, hogy ma szerettei körében ünnepelhet. Avagy: ünnepelhetik. Mint a régi szép időkben, amikor… …először őrizte a Dorog kapuját. Vallásos neveltetéséből fakadóan a vasárnapi misére indult, végül Komáromban kötött ki. A felnőttcsapat két kapusa közül egyik sem ért rá, egy idősebb játékosnak jutott eszébe, hogy a kis Grosicsot kellene elvinni. A kis Grosics persze boldogan ugrott le a biciklijéről, s pattant fel a nagyok kocsijára, és öröme csak fokozódott, amikor a lefújást követően mindenki megdicsérte: jó voltál, Kicsi. Csupán azt felejtette el közben, hogy odahaza várják a túrájáról mit sem tudó szülei. Mire hazaért, este tíz volt, édesapja a kapuban várta.
„Biztos, ami biztos, tisztes távolságra álltam meg tőle. Ő természetesen afelől érdeklődött, merre jártam, mondtam, hogy a felnőttekkel Komáromban. A fogadtatás szívélyesebb volt a vártnál, így közelebb merészkedtem. Abban a pillanatban hatalmas pofont kaptam. Édesapám eztán megint kérdezett: »És mit műveltél ott?«. »Játszottam« – feleltem, mire édesapám: »Még hazudsz is?!«, és csattant az újabb pofon. Még reggel is sajgott az arcom, de legalább addigra a sportlapból kiderült, hogy nem füllentettem. Aznap édesapám volt Dorog legbüszkébb polgára.”
GROSICS Gyula
Születési idô, hely: 1926. február 4., Dorog Játékos-pályafutása: Dorogi AC, MATEOSZ, Teherfuvar, Bp. Honvéd, Tatabánya Élvonalbeli mérkôzéseinek száma: 390 Válogatott mérkôzéseinek száma: 86 Pályafutása edzôként: Tatabánya, Salgótarján, KSI, Górnik Zabrze (lengyel), kuvaiti válogatott (szövetségi kapitány) Legnagyobb sikerei: világbajnoki ezüstérmes (1954), olimpiai bajnok (1952), 3x magyar bajnok (1950, 1952, 1954) Három világbajnokságon vett részt (1954, 1958, 1962), ô védett az évszázad mérkôzésén Londonban, a Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben Olimpiai Érdemrenddel tüntette ki.
Dorog, MATEOSZ, illetve Teherfuvar, Bp. Honvéd, Tatabánya – egy pályafutás magyarországi állomásai. Róma, Helsinki, London és talán Bern – a máig előszerettel emlegetett külföldi helyszínek. Róma, ahol Magyarország 1953. május 17-én 3:0-ra győzött Olaszország ellen, és ezzel elhódította az Európa-bajnokság elődjének számító Európa-kupa győztesét megillető serleget „Egyesek talán nem is tudják az Aranycsapatról, hogy Európa-kupát nyert, errőlí ritkán beszélünk. Igaz, akadnak olyan eredményeink, amelyek elhomályosítják ezt a sikert…”
No igen, például az 1952-es helsinki olimpián elért diadal, amikor Grosics Gyula öt mecscsen mindösszesen két gólt kapott, miközben Puskás Ferencék húszat rúgtak. És persze London, 1953. november 25.: az angolok 6:3-as lesöprése (ha így fogalmazunk, az 1954-es visszavágó, a 7:1 nagytakarítás volt…). Bern?
„Életem legemlékezetesebb napja lehetett volna…” – mereng el a svájci vb kapcsán Grosics Gyula. Fájdalom, 1954. július 4. örökké emlékezetes marad, de nem azért… Az év novemberében 15 hónapra eltiltották a kapust, amikor 75. születésnapja alkalmából beszélgettünk vele, úgy fogalmazott: „Az eltiltásnál is szörnyűbb volt, hogy az ÁVH eljárást indított ellenem kémkedés gyanújával. Egy évig szórakoztak velem, a legváratlanabb pillanatokban vittek el kihallgatásra, nem hagyhattam el Budapestet, házi őrizetben, rettegésben éltem. Szerintem ez annak tulajdonítható, hogy kikaptunk Bernben. De ne is beszéljünk erről többet!” Csupán egy megjegyzés: ha nincs a kényszerszünet, amely alatt 21 mérkőzést vívott a nemzeti együttes, Grosics Gyula lehetett volna százszoros válogatott is. Sőt, 107-szeres is: amikor 1962-ben visszavonult, 86 fellépés szerepelt a neve mellett. Amikor gyerekkorában a példaképéről, Zsák Károlyról megjelent cikkeket olvasta, aligha álmodott ilyen csodálatos karrierről – még akkor sem, ha vonzotta a Zsákra ragasztott „legjobb magyar kapus” cím. „Azt szoktam mondani, a kapus nem futballista, az kapus. Aki rúgja a gólt, népszerű, aki kapja, nem” – idézzük az ünnepeltet. Grosics Gyulának sok mindenben igaza volt és van, ebben speciel nem. Ahhoz képest, hogy kapus, nagyon is népszerű. Úgyhogy 80. születésnapja alkalmából egy ország nevében kívánhatunk neki egészséget és boldogságot. S hogy mise helyett védeni ment? Talán Isten akarta így. ---- J ---- A