Erősek a debreceniek

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2006.02.02. 02:03
Címkék
Tízperces késéssel, mínusz három Celsius-fokban, ezer néző előtt randevúzott a néhány hónapja átadott egyetemi műfüves pályán a bajnoki címvédő DVSC az őszi első Újpesttel. Ebben a naptári évben először barátságos jelleggel. Tétre menően a tavasz során további három alkalommal még biztosan egymásba futnak a felek, egyrészt a Borsodi Ligában (a Szusza Ferenc Stadionban), másrészt a Magyar Kupában a legjobb négy közé jutásról döntő párviadalban (itt is, ott is).
Bár a szakvezetői közhely szerint az eredmény ebben az időszakban másodlagos, a pontosság kedvéért itt is rögzítsük, a félidőben teljes sort cserélő házigazda a szenegáli Ibrahim Sidibe duplájával magabiztosan múlta felül a félelmetesnek mondott újpestieket, akik az első félidőben még megtornáztatták a Loki kapusát, Sandro Tomicot, a fordulás után egyetlen alkalommal sem hozták infarktusközelbe a piros-fehérek szurkolóit.

Noha néhányan előzetesen attól tartottak, hogy a rivális szurkolók – korántsem baráti jelleggel – összeborulnak, a „nagy találkozás” szerencsére elmarad. Röpke cirkusznak így is szemtanúi lehettünk: Komlósi Ádám és Rajczi Péter összeakaszkodását látva a két csapat játékosai pillanatok alatt a civakodók mellett teremtek, nagyjából három négyzetméternyi területen összeverődve.

A nagyérdemű azért két gólnak, és az ezúttal is bátran futballozó létavértesi Rezes László megoldásainak is tapsolhatott. Villogott az újpestieknél az argentin Lucas Cariati, őt péntekig teszteli Mészöly Géza és Valére Billen, akik ígéretükhöz híven pihentették a kisebb sérüléssel bajlódó Tisza Tibort, Hullám Attilát, Sándor Györgyöt és Tóth Balázst.

Ami a DVSC-t illeti: Bernáth Csaba és Ronald Habi kivételével valamennyi kerettag szóhoz jutott a Loki feltehetően utolsó magyarországi téli edzőmérkőzésén. A csapat február 7-én a Törökországi Antalyába utazik edzőtáborba, a 18-ai hazatérést megelőzően ötször lép pályára, sorrendben az osztrák Sturm Graz, a dán Odense és Esbjerg, valamint a román Sportul Studentesc ellen, az ötödik rivális kiléte egyelőre kérdéses.

A meccs lehetősége

Ferenczi István a felezővonalnál észrevette, hogy Ilyés Dániel, az Újpest kapusa messze kint áll a kapujából, ezért emeléssel próbálkozott – segített a jobb kapufa, tövéről az alapvonalon túlra pattant a labda.

A meccs szabálytalansága

Nagy volt a felhördülés, amikor Vaskó Tamás, az újpestiek U21-es válogatott védője kis híján lerúgta a fejelés előtt felugró Ibrahim Sidibe fejét – a földtől mintegy kétméteres magasságban.

A meccs visszatérője

A közönség szerda délután köszönthette a Lokiba a török Genclerbirligitől fél év szünet után visszatérő szerb-montenegrói támadót, Igor Bogdanovicsot: a csatár fél évig kölcsönben szerepel a piros-fehéreknél

DVSC-AVE Ásványvíz-Újpest 2–0 (2–0)
Debrecen, 1000 néző. V: Tóth
DVSC-AVE. 1. félidő: Tomic – Kiss Z., Komlósi, Máté P., Halmosi – Mészáros N., Vukmir, Madar Cs., Rezes – Bogdanovics, Sidibe. 2. félidő: Csernyánszki – Nikolov, Éger, Hegedűs Gy., Szatmári (Virágh A.) – Dombi, Sándor T., Virág B., Dzsudzsák – Ferenczi, Brnovics
ÚJPEST: Vlaszák (Ilyés) – Vermes (Tolnai), Vaskó, Vanczák, Füzi Á. – Kovács Z. (Freud), Lettrich, Erős K. (Böjte), Tóth N. (Vituska) – Rajczi (Kőhalmi), Cariati
G: Sidibe (2)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros vb-n

Kerékpár
2 perce

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
4 perce

Szivós Márton a Csupasz pisztolyból idézett, amikor a játékvezetőről kérdezték – videó

Vízilabda
5 perce

Európa első virtuális tékvandóversenyét rendezték Budapesten

Egyéb egyéni
18 perce

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
39 perce

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
59 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
1 órája

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik