A SPANYOL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
FORDULÓRÓL FORDULÓRA
A SPANYOL BAJNOKSÁG SZURKOLÓI FÜZETE (letölthető)
Minden, amit a bajnokságról tudni kell
Szurkolói szoftverek
Futball-lexikon
Újra a földre került a Barcelona
Zaragozában, a Király-kupa negyeddöntőjének első felvonásán véget ért a Barcelona szeptember 18. óta tartó veretlenségi, valamint az október 22. óta tartó győzelmi sorozata. A katalán gárdát a helyi együttes verte meg 4–2-re.
Az NSO ajánlja:
Az NSO ajánlja:
A várhatóan zsúfolt tavaszi program miatt Frank Rijkaard vezetőedző az alapcsapatából Víctor Valdést és Carles Puyolt pihentette, Xavi sérülés, Deco eltiltás miatt nem játszhatott, Samuel Eto’o pedig az Afrikai Nemzetek Kupáján repíti a döntő felé Kamerunt. Nos, a csapatból éppen azok hiányoztak a leginkább, akikről a holland tréner önként lemondott. A kapuban Jorqeura néha mulatságos benyomást keltett, a védelem pedig a csapatkapitány-jobbhátvéd nélkül katasztrofális hatékonysággal dolgozott.

Még Frank Rijkaard sem bírta mindig nézni csapata helyenként ötlettelen játékát a La Romareda-stadionban
A spanyol sajtó nem barcelonai kötődésű része természetesen kajánkodott az eredményen – „A Barcelona visszatért a földre”, „Ôk is csak hús-vér emberek” volt olvasható a szalagcímekben –, Frank Rijkaard igyekezett óvatosabban fogalmazni.
„Nem örülünk a vereségnek, de túl kell tennünk magunkat rajta, és készülnünk kell a Mallorca elleni bajnokira – mondta a tréner. – A fiúkból olykor hiányzott a megfelelő koncentráció. Túl könnyen veszítettük el a labdát, túlságosan is a támadásokra figyeltünk, holott néha hátrafelé kellett volna tekintgetnünk.”
Ha az utóbbit sikerült volna megvalósítaniuk a katalánoknak, elkerülik, hogy április kilencedikét (Real Madrid, 2–4) követően ismét négy gólt kapjanak tétmeccsen.
A Real várhat a katalánokra
Jóllehet a negyeddöntők közül kettőnek a visszavágója is csak a jövő héten fejeződik be (a Valencia–Deportivo ütközetből hátralévő egy félidőt zárt kapuk mögött rendezik meg), a szövetségben már elkészítették a következő kör sorsolását. Ezek szerint akár a létező legnagyobb presztízsű derbi, a Barcelona–Real Madrid csata is összejöhet, ha a katalánok ledolgozzák kétgólos hátrányukat. A másik ágon az Espanyol vár a Valencia–Depor mérkőzés továbbjutójára.
A találkozókat február 8-án és 15-én rendezik, ami nem igazán tetszik Emilio Butraguenónak, a Real alelnökének. „Veszélyesek az időpontok, mert egyszer sem lesz szabad hetünk az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt, amit a felkészülésre tudnánk fordítani. Ha a Barca lesz az ellenfelünk, a média és a szurkolóink biztosan örülni fognak, mi viszont nem ugrunk az egekig örömünkben” – fogalmazott Butragueno.
| október 22. | |||
| Osasuna | o | Primera División | 3–0 |
| október 26. | |||
| Málaga | o | Primera División | 2–0 |
| október 30. | |||
| Real Sociedad | o | Primera División | 5–0 |
| november 2. | |||
| Panathinaikosz | o | Bajnokok Ligája | 5–0 |
| november 6. | |||
| Getafe | i | Primera División | 3–1 |
| november 19. | |||
| Real Madrid | i | Primera División | 3–0 |
| november 22. | |||
| Werder Bremen | o | Bajnokok Ligája | 3–1 |
| november 27. | |||
| Santander | o | Primera División | 4–1 |
| december 4. | |||
| Villarreal | i | Primera División | 2–0 |
| december 7. | |||
| Udinese | i | Bajnokok Ligája | 2–0 |
| december 11. | |||
| Sevilla | o | Primera División | 2–1 |
| december 17. | |||
| Cádiz | i | Primera División | 3–1 |
| december 20. | |||
| Celta Vigo | o | Primera División | 2–0 |
| január 3. | |||
| Zamora | i | Király-kupa | 3–1 |
| január 7. | |||
| Espanyol | i | Primera División | 2–1 |
| január 11. | |||
| Zamora | o | Király-kupa | 6–0 |
| január 15. | |||
| Athletic Bilbao | o | Primera División | 2–1 |
| január 22. | |||
| Alavés | o | Primera División | 2–0 |
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








