"Még az öregkorunkat is megterveztük… Két pocakos öreg koma, akik pár korsó sör mellett megtárgyalják a mecscset, majd büszkén megjegyzik: – Bezzeg mi! Mi mennyire jók voltunk, emlékszel? – Igen, emlékszem, Miki! … Már csak az emlékek maradtak. Csak az emlékek…""Még az öregkorunkat is megterveztük… Két pocakos öreg koma, akik pár korsó sör mellett megtárgyalják a mecscset, majd büszkén megjegyzik: – Bezzeg mi! Mi mennyire jók voltunk, emlékszel? – Igen, emlékszem, Miki! … Már csak az emlékek maradtak. Csak az emlékek…" (A jó barát, Stark Péter búcsúlevele Fehér Miklóshoz)
A büszkeségem ? mutat fiára idôsebb Fehér Miklós
M. Németh Péter
A büszkeségem ? mutat fiára idôsebb Fehér Miklós
Két fájdalmas év telt el azóta, hogy… "…a kisfiam meghalt huszonnégy évesen. Huszonnégy évesen…" Idősebb Fehér Miklós gyöngéden simítja végig kezét fia fényképén. Nem bírja ülve, feláll, tesz egy kört a hét eleji szünnap miatt zárva lévő vendéglőben, átkozza a sorsot, majd helyet foglal. Szeme a pult szélén meggyújtott mécsesre és a mellette lévő képkeretre téved. Zavadszky Gábor fotójára… "Voltam Pesten a temetésen – szegi le fejét idősebb Fehér Miklós. – Ismertem Gábort, járt az emlékházban, megnézte a kis Mikit… Úgy éreztem, ott a helyem a temetésén. Bár ne kellett volna elmennem. Amikor megláttam a két kisfiút… Este, amikor visszaértem, azt kérdezték a barátaim, fázom-e. Nem fáztam, de reszkettem. Iszonyúan sajnálom, egyúttal féltem a szülőket, mert amit mi átéltünk és átélünk, ugyanaz vár rájuk. A mai napig Miki halálát szenvedjük. Egy villanás, és beleöregszik ebbe az ember. Nézzen rám, én is beleöregedtem…"
Újabb kör a helyiségben. Majd az édesapa eltűnik egy percre, hogy a szertárból kihozza a tavaly augusztusi Portugália–Egyiptom mérkőzésre készült műsorfüzetet. A hazai csapatból minden játékos aláírta a lefújást követően, így postázták Győrbe. "Nemes gesztus volt ez a portugálok részéről, mert az a meccs nem a fiamról szólt – lapozza fel a brossúrát idősebb Fehér Miklós. – Csak gondoltak rá, ennyi. Ott egyébként sokat gondolnak rá, a Benficánál Nuno Gomes meze után ma is Mikié fogy a legjobban. Imádták a kissrácot. És imádják ma is. Ezt tapasztaltam a nyáron is, amikor a kisfiam kinti barátai meghívtak bennünket. Kedvesek voltak, aranyosak, de… Olyan helyeken jártunk, ahol korábban a kis Mikivel voltunk együtt. Többé nem megyek oda."
Átsétálunk a szomszédos múzeumba. A szülők hozták létre még 2004 júniusában. Ahogy megyünk fel a lépcsőn, jobbra a faliújságszerű szerkezeten leveleket rajzszögeztek ki. Itt-ott már alig látszik a tinta, néhány papiros is sárgult valamelyest. Az emlékek azonban nem halványulnak. "Itt a gyerekkori képei láthatók, itt az első focis fotók, itt a család… – szembesül újra és újra fia életének boldog hétköznapjaival az édesapa, hogy aztán ki tudja hanyadszor kísérje végig a látogatót a háromszobás házban. – Látja ezt a fiút a kis Miki oldalán? Egy szegény srác Portugáliából, akinek alig volt pénze, ezért Miki támogatta. Tavaly fia született, július huszadikán. A kisfiam születése napján… Ott az a szivar. Ha itthon volt, minden vacsora után elszívtunk egy szivart… Az a kép, ott fent, így nézett ki, amikor kiment Portóba. Istenem, milyen fiatal gyerek… Azt a kristálygömböt Eusébiótól kapta, ő is nagyon szerette Mikit. Akkor még minden rendben volt… A régi Benfica gombfocicsapata, ezt szintén Portugáliából küldték, berakták Mikit. Augusto, Torres, Eusébio, Fehér… Az a sárga lap… Eljött hozzánk az a bíró, aki a Guimaraes elleni bajnoki végén felmutatta a sárgát Mikinek, elhozta azt a kártyát. Mondtam neki is, sárgát mindenki kaphat, nem attól lett rosszul…"
Egy 24 évesen elhunyt fiatalember sírja? Amíg élt, Mikit nem lehetett elválasztani a futball-labdától
M. Németh Péter
Egy 24 évesen elhunyt fiatalember sírja? Amíg élt, Mikit nem lehetett elválasztani a futball-labdától
Hogy mi történt 2004. január 25-én a Guimaraes–Benfica mérkőzés utolsó perceiben, miután Fehér Miklós előbb sárgát kapott, majd összeesett a pályán, az nem kerül szóba. A múlt helyett a jövőről beszél az édesapa – ha a sebek nem is hegednek be, ez talán az egyetlen módja a túlélésnek. "Mikinek voltak álmai, az édesanyjával azokat próbáljuk megvalósítani – ül le ismét a vendéglő egyik székére idősebb Fehér Miklós. – Szeretett, nagyon szeretett volna bort termelni, hát én minden évben veszek annyi szőlőt, hogy abból száz üveg borra teljen, amit aztán elajándékozunk. Tavaly otellót palackoztattam, a kissrác fotója és aláírása mellett a következő felirattal: Fehér Miklós borászata, Barátainak és Ismerőseinek egészségére. Az idén valószínűleg cabarnet savignon lesz. Amit szeretett volna, azt csináljuk, ahogy az erőnkből futja."
Az étteremben általában nagy a forgalom, a nemcsak a fiát, hanem a legjobb barátját gyászoló édesapa nem engedheti meg magának, hogy elérzékenyüljön, holott… "Egymás után térnek be a vendégek, a vidám arcomat kell mutatnom – mesél arról, hogyan ölt időnként álarcot. – Ha valaki kér egy kisfröccsöt, és közben Mikiről kérdez, nem mondhatom azt, hogy inkább ne beszéljünk róla. Beszélek róla, persze, hogy beszélek róla, hiszen a fiam, ám azt senki nem látja, hogy előtte meg utána sírok, akár egy kisgyerek…"
Nincs olyan nap, hogy a Szabadhegyi úti temetőbe ne mennének ki a szülők. A fiuk emlékéhez méltó síron mindig friss a virág, némi vigaszt nyújthat az édesapának, hogy a szurkolók nem feledik Mikit, ezt koszorúk, csokrok és kisebb ajándéktárgyak jelzik. "Négyen voltunk, szeretetben, jókedvben teltek a napjaink, most gyakorlatilag ketten maradtunk – mondja már a kapuban idősebb Fehér Miklós. – A feleségemmel Győr másik végén lakunk, csodás kislányunk, Orsika viszont Portugáliában él. Szép munkája van, boldog, ez megnyugtat. De mintha a sors kegyetlen tréfát űzne velem: Orsika éppen ott sikeres, ahol a kis Miki meghalt…"
