A barátság most nem számít

KECSKÉS ISTVÁN, SINKOVICS GÁBORKECSKÉS ISTVÁN, SINKOVICS GÁBOR
Vágólapra másolva!
2005.12.09. 02:28
Címkék
Mivel a Borsodi Liga első és második helyezett csapata mérkőzik, aligha tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, az ősz rangadóját játssza vasárnap délelőtt a Fehérvár és az Újpest  más kérdés, hogy döntetlen esetén a nevető harmadik Debrecen lehet az őszi első. Csütörtöki számunkban az edzéstervekről írtunk, most pedig két olyan futballista szólal meg, akik főszereplők lehetnek. Az már csak külön érdekesség, hogy az újpesti Tóth Norbert játszott a Fehérvárban, a fehérvári Simek Péter pedig az Újpestben  mi több, korábban csapattársak voltak a Vasasban is.
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap
Tavalyi emlékkép: Juhár Tamással ellentétben Csizmadia Zoltán (balról) és Kuttor Attila játszhat vasárnap

Tízezer focirajongót várnak

Az újpestiek már 2500 jegyet vettek elővételben, de még vásárolhatnak a Szusza-stadionban

Több száz rendőr vigyáz a drukkerekre, nehogy megismétlődjön a tavalyi balhé

A debreceni játékosok nem foglalkoznak a rangadóval, csak a saját meccsükre figyelnek
Kiemelt biztosítás mellett rendezik a Fehérvár–Újpest rangadót, hiszen a találkozóra tízezer nézőt várnak, és a két szurkolótábor viszonya finoman szólva sem túl jó. Tavaly a bajnokság nyitó fordulójában például egymásnak estek a huligánok, körülbelül százan verekedtek a lelátón, de korábban sem volt botránymentes a két együttes találkozója. A vasárnap déli bajnoki ideje alatt a stadionban és annak környékén több száz rendőr és biztonsági őr teljesít majd szolgálatot (a korábbi hírekkel ellentétben tehát mégsem tüntetésként jelentették be a fehérvári vezetők a futballmeccset…).

Vasárnap forgalomkorlátozásokat vezetnek be Székesfehérvárott. A lezárt területekre csak azok juthatnak be, akik igazolni tudják, hogy valóban ott élnek.
Az újpesti drukkerek a III-as bejáraton léphetnek be a stadionba, a hazaiak a II-es és a IV-es kapun. A fővárosi szurkolók érkezését a rendőrség koordinálja majd, ellenőrzik az M7-es autópályát, a 7-es főutat, valamint a Budapestről érkező vonatokat is. A szurkolók elvonulását is biztosítja a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A lefújást követően egyik csapat drukkereit sem engedik be a pályára ünnepelni. A fehérvári klub kéri a szurkolókat, hogy elővételben vásárolják meg a jegyeiket a találkozóra. A Sóstói Stadionban pénteken 15 és 19 óra között, szombaton pedig 10–18 óráig, vasárnap reggel 8-tól vásárolhatóak meg a belépők, ezenkívül az Alba Plaza egyik sportboltjában is beszerezhetőek.

Az újpestiek a Szusza Ferenc Stadion recepcióján juthatnak hozzá a jegyekhez, pénteken és szombaton 10 és 18 óra között. Csütörtök délutánig 2500 jegy talált gazdára, de még akad belépő bőven.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Loki-jelszó: Csak a Pápa!
Az őszi szakaszgyőzelem szempontjából a bajnokcsapat pápai fellépése sem érdektelen, elvégre fehérvári döntetlen, illetve DVSC-győzelem esetén a hajdúságiak telelnének a Borsodi Liga első helyén. Mindamellett a Loki játékosai osztják edzőjük, Supka Attila véleményét, miszerint csakis a május végi elsőség "fizet".
"Sem a Fehérvár–Újpest összecsapás, sem az őszi ťaranyéremŤ nem kerül szóba az öltözőben – zárta rövidre a témát Éger László, a debreceniek négyszeres válogatott védője. – Kizárólag a Lombard elleni meccsel foglalkozunk, ezt kell megnyernünk. Nem vesszük félvállról a fellépést, nem számít, hogy a sereghajtóhoz utazunk. Ez is olyan kilencven perc lesz, amit győztesen akarunk befejezni, csak ez számít. Hogy helyezésben mérve mit hozhat a remélt siker, lényegtelen. Alapos felkészülést követően a tavasszal megvédhetjük a címünket, legalábbis ez a célunk." ---- Simek Pétert Újpesten nagyon szerették a szurkolók, tőlük kapta a "Gyorsvonat" becenevet, ám vasárnap minden lila-fehér fanatikus örülne, ha kedvenceik közül valaki behúzná a vészféket. A középpályás még csak néhány hónapja hagyta el az Újpestet. A válás hátterében a hírek szerint az állt, hogy Simek Péter nem egyezett bele a fizetéscsökkentésbe, így a klubnál felbontották a szerződését.

– Gondolom, most aztán bizonyítani akar az újpestieknek, hogy kár volt önt elengedni.
– Nem állítom, hogy számomra ez is csak egy meccs a sok közül – mondta Simek Péter. – Drukk és lámpaláz van bennem, de ez természetes.

– Jól tudom, hogy a mai napig is jóban van az újpesti játékosokkal?
– Igen, Kovács Zoltánnal például napi kapcsolatban állunk, éppen most hívott telefonon. A beszélgetés végén már szó esett a vasárnapi mérkőzésről is, azt mondta, hogy örüljek az MTK elleni kupagyőzelemnek, mert az idén már úgysem lesz okom az ünneplésre.

– A futballistákkal jóban van, de… Nem tart attól, hogy a szurkolók körében már nem ilyen népszerű?
– Felkészültem mindenre, ám nem félek attól, hogy a drukkerek megtalálnak majd. Már csak azért sem, mert nekem tiszta a lelkiismeretem, amikor Újpesten játszottam, mindent megtettem a csapatért. Biztos szidnak majd néhányan, de ez együtt jár a focista sorsával.

– Nem bánta meg, hogy végül elhagyta az Újpestet?
– Amikor Farkas Balázszsal együtt eljöttünk a Megyeri útról Székesfehérvárra, többen is távoztak a klubtól. Én most csak annyit mondhatok, hogy jelenlegi csapatomnál nagyon jól érzem magam. Sokat jelentett, hogy a Fehérvár vezetőinek sérülten is kellettem.

– Ha jól emlékszem, akkor Újpesten sem mondták azt, hogy a térdszalagszakadása miatt bontják fel a szerződését…
– Így van, más volt a háttérben, nem fogadtam el az új szerződésajánlatot, de mindez már régen történt. Azt gondolom, hogy minden szempontból helyes döntést hoztam.

– Mekkora jelentősége van a bajnokság szempontjából a vasárnapi meccsnek?
– Az őszi elsőség szempontjából meghatározó, de semmi több. Ez is egy meccs a harminc közül, csak most nagyobb jelentősége van a győzelemnek, mert mindkét csapat számára rendkívül fontos a három pont.

– A tavasz végén is lehet ekkora jelentősége a Fehérvár és az Újpest találkozójának? Dönthet az első hely sorsáról?
– Nem lenne rossz zárása a bajnokságnak, ha az utolsó meccsen múlna, hogy ki végez az élen. Boldog lennék, ha az utolsó forduló előtt is mindkét csapat azon a helyen állna, mint most.

– Vasárnap nem lesz könnyű dolga, hiszen kemény ellenfelei lesznek, hiszen "a" Tóthékkal, Balázzsal és Norberttel kell majd küzdenie.
– Nem lesz egyszerű, de azért a Csizmadia Csaba, Simek Péter jobbszárny is jó… A közvetlen ellenfeleinkkel kapcsolatban is vannak tapasztalataim. Tóth Balázs még kaposvári futballista volt, amikor együtt játszottunk az ifiválogatottban, már akkor is jó játékosnak tartottam. Tóth Norbertet pedig senkinek sem kell bemutatni, képzett, jó futballista.

– Mi dönthet a rangadón?
– Mindkét csapat nagyon erős, jó labdarúgók lépnek pályára. Azt hiszem, ha mi rúgjuk az első gólt, akkor azért jóval könnyebb dolgunk lesz.

– Simek Péter vagy Tóth Norbert lesz a nyerőember?
– Természetesen Simek Péter. ---- Lila Fehérvár.
Erre számít majd az újpesti tábor, és persze erre gondolnak a csapat játékosai is. Tóth Norbert csapatkapitány például – aki annak idején kétszer is megfordult a székesfehérvári klubnál – úgy gondolja, az ősz meccse lehet a vasárnapi.

– Két nappal az ősz mérkőzése, no meg a szezonzárás előtt most már nyugodtan elárulhatja, mit gondolt nyáron a startnál.
– Volt bennem félsz, ezt nem tagadom – ismerte el Tóth Norbert. – Amikor azt láttam, hogy jönnek hozzám sorban kezet fogni, elbúcsúzni a csapattársaim, és majdnem olyanok voltunk, mint egy leszerelésre készülő alakulat, akkor bizony nem tudtam, kikből áll majd ősszel a csapatunk. Nagyon sajnáltam a távozókat, különösen Juhár Tamást, Farkas Balázst és Simek Pétert. De nem volt sok idő megijedni, mert kezdődött a szezon, és egyszer csak azt láttam, hogy mellettem, körülöttem csupa tehetséges, ügyes, sikerre éhes ifjú szerepel.

– Gyanítom, a remek szereplésre még ekkor sem gondolhatott.
– Úgy voltam vele, hogy majd visz minket a lendület. Tudtam, hogy a csapatot tökéletesen felkészítették a bajnoki rajtra, de azt valóban nem sejtettem, hogy ez a fiatal együttes ennyire jól valósítja meg azt, amit a szakmai vezetés elhatározott. De most már azt mondom, talán nagyképűség nélkül, hogy legalább annyi esélyünk van a bajnoki aranyra, mint a Debrecennek, a Fehérvárnak és az MTK-nak.

– Az imént Simek Pétert és Farkas Balázst említette. Külön készülnek ellenük?
– Dehogy is! Remek srác mindkettő, de nálunk nem téma, hogy ők az ellenfélnél szerepelnek. Ők így határoztak a nyáron, legyen nekik félnivalójuk, legyen számukra presztízsmeccs ez. Mi tesszük a dolgunkat, és úgy gondolom, mi leszünk a jobbak.

– Azt akarja mondani, még poénkodás, zrikálás szintjén sem került szóba Simek Péter és Farkas Balázs?
– Mondom, hogy nem. Nagyon jól megvagyunk, remek a csapategység, és nem foglalkozunk az ellenféllel. Emlékszem, amikor 1997-ben éppen Fehérvárról a Megyeri útra kerültem, én számítottam itt ifjú reménységnek, aztán Szlezák Zoltán, Véber György, Jenei Sándor és a többiek nagy szeretettel fogadtak, ami sokat segített nekem. Most ugyanez a helyzet… A 1998-as bajnokcsapatunkból Kovács Zoltánnal maradtunk ketten, és segítünk az ifjú titánoknak.

– Milyen emlékeket őriz Fehérvárról?
– Először három évig, egyszer pedig nyolc hónapig szerepeltem a Videotonnál. Dolgoztam ott Jenei Imrével és Csongrádi Ferenccel is, ám hiába volt viszonylag erős a keretünk, valahogy ez nem jött ki a csapatból. De a mai napig jó szívvel gondolok vissza arra az időszakra. Ugyanakkor az Újpest az én igazi otthonom, újabb négy évre szerződést hosszabbítottam, s ha csak nem hív mondjuk a Barcelona, a Chelsea, vagy az Inter, akkor én innen megyek nyugdíjba. Igyekszem komolyan venni a szurkolóink egyik dalát: Mindig Újpest, örök Újpest!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik