A búcsúmeccsen gondolkodnak

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
2005.12.01. 01:33
Címkék
Elképzelhető, hogy Ole-Gunnar Solskjaer nem lép többé pályára a Manchester United mezében, de akár az is, hogy végleg befejezi karrierjét. Nemrégiben még arról volt szó, hogy karácsony táján felépülhet hosszú sérüléséből, de mára kiderült, egy ideje gyakorlatilag stagnál az állapota. Sir Alex Ferguson, az MU vezetőedzője már a norvég támadónak rendezendő búcsúmeccsen gondolkodik.

"Valamennyien reménykedünk benne, hogy hamarosan mégis felépül, magam mindig azt kérdezem először a fizikoterapeutától, miként van Ole. De sosem kapok más választ, mint hogy ugyanúgy. Nem tudunk már időpontot mondani, amikor elkezdhet edzeni, és ez egyre aggasztóbb. Azt hiszem, ha be kell fejeznie, a szurkolók nagyon szeretnék kifejezni elismerésüket" – mondta Ferguson.

Solskjaer februárban lesz 33 éves, szerződése az idény végén jár le. Két éve, szeptemberben sérült meg a jobb térdében az egyik szalag, nem sokkal azután, hogy a Panathinaikosz elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen megszerezte 115. manchesteri gólját. Annak a szezonnak a végén rövid időre visszatért, játszott is a Millwall elleni FA-kupa-találkozón, de aztán rásérült a térdére, és ezt azóta sem heverte ki. Roppant népszerű az MU-drukkerek körében, nem utolsósorban azért, mert az ő hosszabbításban elért találatával nyerte meg a csapat az 1999-es BL-döntőt a Bayern München ellen.

Újabb Doncaster-áldozat

Megint Premier League-csapatot búcsúztatott a Ligakupából, és már a negyeddöntőben van a Doncaster Rovers. A harmadosztályú társulat az előző fordulóban büntetőkkel ejtette ki a Manchester Cityt, ezúttal pedig még ennyi izgulnivalója sem akadt: 3–0-ra lemosta az Aston Villát – úgy, hogy kapusának egyszer sem kellett védenie! Ezután kissé visszatetsző volt, hogy a briminghamiek szakvezetője, David O'Leary a lefújás után a bíró ítéleteire panaszkodott.

LIGAKUPA
Nyolcaddöntő: Doncaster Rovers (III.)–Aston Villa 3–0 (McIndoe 20. – 11-esből, Heffernan 53., Thornton 79.),
Arsenal–Reading (II. osztály) 3–0 (Reyes 12., Van Persie 42., Lupoli 65.),
Millwall (II.)–Birmingham City 2–2 (A. Dunne 57., M. Elliott 116., Gray 10., ill. Heskey 102.) – 11-esekkel 3–4
A győztesek továbbjutottak.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
23 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
25 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
27 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
50 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
50 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
51 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
59 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
1 órája