Harcba szállnak az emelők

2005.11.03. 01:44
Címkék
Amint azt közleményében is bejelentette, a Magyar Súlyemelő-szövetség csatlakozik a Nemzeti Sporthivatal (NSH) "Tisztán akarunk látni!" felhívásához.
"Régóta tart a hercehurca, a magyar súlyemelés pedig tétlenül szemléli, hogy az időközben a sportágból távozó vezetők vitatkoznak egymással – mondta Fehér Tamás, az október 22-én megválasztott új szövetségi elnök. – Mi ezt lezárnánk: az athéni doppingügyben érintettek megbűnhődtek, nem akarunk részt venni a parttalan vitában. Új lapot szeretnénk nyitni, és hangsúlyozni, hogy a súlyemelést ne a doppingolással, a feljelentésekkel társítsák."

A sportágról kialakítandó pozitív kép egyik szelete az MSSZ szerdai bejelentése. Az NSH kezdeményezésének másik mottója az "Együtt a doppingmentes magyar sportért" nyilatkozat, amelyet elsőként Ábrahám Attila államtitkár írt alá a Sportok Házában. Ezt teszik november 7-én délben a súlyemelők is. Fehér Tamás elnök mellett több volt és jelenlegi versenyző hagyja ott kézjegyét a táblán. A tervek szerint Földi Imre olimpiai bajnok, lánya, az öszszetettben öt Európa-bajnoki címet szerző Földi Csilla, továbbá Krutzler Eszter olimpiai ezüstérmes, Márkus Erzsébet olimpiai második helyezett, Varga Viktória Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpiai negyedik helyezett, valamint Tancsics László Eb-bronzérmes csatlakozik a felhíváshoz.

Krutzler, Varga és Tancsics tagja volt az athéni csapatnak, ám a nyolc versenyzőből heten, így az utóbbi két emelő is visszavonult, ami tompíthatja a súlyemelők lépésének hatását… Fehér Tamás elmondta, Tancsics csak a válogatottbeli szerepléstől állt el, klubszinten folytatja pályafutását, de Varga visszatérésére is van remény, hiszen a kisbéri emelő egészségügyi okok miatt állt le, és a jövő év eleji kontroll egyenesíti ki a kérdőjeleket.

Kevés a pénz

Hogy indulnak-e magyar emelők a november 9-én startoló dohai felnőtt-világbajnokságon, csütörtökön dől el. Ami biztos: Ádám Attila (56 kg), Cser Norbert (85), Kiss Attila (94), Vaspöri Gábor (94), Kovács Tímea (48), Ráki Henrietta (53) és Nagy Szilvia (63) bízhat abban, hogy ott lesz a közel-keleti olajországban. Minden az anyagiaktól függ, értesüléseink szerint a magyar szövetség 5200 dollárral tartozik a nemzetközi szövetségnek, ezt péntekig kellene kifizetnie. Jelenleg ennek az összegnek az előteremtése is nehézséget okoz.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
52 perce

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
1 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
1 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
2 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik