Palack és csapatszellem

DONÁT TAMÁSDONÁT TAMÁS
2005.10.20. 02:55
Címkék
Ahogy azt megígérte, szerdán Dióssy László, Veszprém polgármestere meglátogatta a bajnok MKB Veszprém délutáni edzését. A városvezető nem érkezett üres kézzel: a Ciudad Real elleni Bajnokok Ligája-siker elismeréseként minden játékosnak és a szakvezetőknek átadott egy-egy üveg pezsgőt. A palackokon a Ciudad Real ellen győztes gárda csapatképe látható, s ott díszeleg a 31–29-es végeredmény is.

"Egy-egy ilyen gesztus segít, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat – mondta a veszprémiek horvát szakvezetője, Zdravko Zovko. – Erre szükség is van, mert szombati ellenfelünk, a bukaresti Dinamo abban reménykedik, hogy meglephet bennünket. Nagy a készülődés a román fővárosban, ahol már külön edzőtáborba vonult ellenfelünk. Persze mi sem tétlenkedünk, naponta elemezzük a Dinamo elleni veszprémi mérkőzésünket, látjuk az elkövetett hibáinkat – ugyanis bőven bakiztunk! Főleg az első félidőbeli védekezésünk akadozott, és ezt kihasználta Marian Cozma. Határozott, kemény ellenfél a román bajnok, amely nyitott védekezésével megkeserítette a Ciudad és a mi életünket is. Nekünk viszont csak a győzelem az elfogadható eredmény."

Izzasztó lányok

Némi vidámság is belefért a veszprémi csapat e heti BL-felkészülésébe. Az MKB-s kézilabdázók a soproni testvéregyüttessel, a női kosárlabdacsapattal, az MKB-Euroleasing Sopronnal kosaraztak kétszer tíz percet. A Bécs–Budapest szupermaratoni keretében Sopronban hozták össze ezt a találkozót, amelyen a helyi hölgykoszorú alaposan megizzasztotta a veszprémi fiúkat. A 49–49-es döntetlennel végződő találkozón a hosszabbításra már nem volt idő.
Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: elszakadt a Békéscsaba kapitányának keresztszalagja

Röplabda
19 perce

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
30 perce

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
35 perce

Moór Ádám szerezte az első magyar érmet az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
49 perce

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
1 órája

Immár két Fazekas a férfi kéziválogatottban, de már nagyon várják, hogy hárman legyenek!

Kézilabda
1 órája

Antonelli rengeteg F1-es rekordjához a mexikói dobogó is csatlakozott

F1
1 órája

Nagy becsben tartják a magyarokat is az AEK-nél

Bajnokok Ligája
1 órája