Barna miatt fekete nap lett

KECSKÉS ISTVÁNKECSKÉS ISTVÁN
2005.09.30. 03:35
Címkék
Rend, fegyelem, törvényesség! Ez az alapja a magyar labdarúgás megújításának - Kisteleki István szerint. A Magyar Labdarúgóliga elnöke csütörtökön végrehajtotta az MLSZ Fellebbviteli Bizottságának azon határozatát, amely szerint a Bp. Honvédot egy osztállyal vissza kell sorolni, mivel nem fizette ki a Tornyi Barnabással szembeni tartozását.
A ligaelnök szerint ez gyásznap
A ligaelnök szerint ez gyásznap
A ligaelnök szerint ez gyásznap
A ligaelnök szerint ez gyásznap
A ligaelnök szerint ez gyásznap
A ligaelnök szerint ez gyásznap
- Mi csak végrehajtottuk a határozatot, amely négy hónappal ezelőtt, május huszonhetedikén született - mondta Kisteleki István. - Én úgy vélem, hogy ez a magyar labdarúgás gyásznapja… Amikor elnök lettem a ligában, alaphelyzetnek tekintettem, hogy minden klub tiszta lappal indul. Ezért kaptam is kritikát szépen. Mégis úgy gondoltam, segítem a klubokat, ugyanakkor betartatjuk a szabályokat is. A Honvéd részéről azonban többször felrúgták a megállapodásunkat, próbálták eltussolni az ügyet.

- Nem érzi hibás döntésnek, hogy hagyták elindulni a Honvédot a Borsodi Ligában?
- Szerintem minden segítséget megkapott a klub. Öt nappal ezelőtt még mindig adtunk a kispestieknek egy lehetőséget, hogy megoldják az ügyet. Az idő lejárt. Hiába utalták át az MLSZ-be a pénzt, ha nem jelölték meg, hogy a címzett Tornyi Barnabás. Az alapkérdésre visszatérve, úgy hiszem: csak renddel és fegyelemmel érhetünk el eredményt. A Honvéddal együtt néhány klub is új esélyt kapott, és sok esetben ez jól sült el. A szabályokat azonban be kell tartani.

- Van még esélye a Honvédnak?
- A fellebbviteli bizottság döntését végrehajtottuk, nem tudom, hogy ezután milyen lehetőségei lennének a kispestieknek. Egyébként a továbbiakban is megadok minden segítséget a klubnak.

- Hallani egy határozatról, amely szerint a bíróság újratárgyalja az ügyet. Az új per, meglehet, új végeredményt is hozhat…
- Ezt az iratot még nem láttam, nincs itt az asztalomon, így ezzel kapcsolatban nem tudok nyilatkozni.

- A határozat meghozatalakor tárgyalt valakivel a Honvédtól?
- Simon Gábor, a klub technikai vezetője, Lóránt József, a kispestiek jogásza és Piroska János, a baráti kör vezetője járt nálam, miután megszületett a döntés. Korrekt megbeszélést folytattunk, s Piroska János azt mondta, én a Honvéd barátja vagyok.

- A kispestiek eredményeit vélhetően törölni kell a Borsodi Ligából. Mikor csatlakozhatnak az NB II-höz?
- Az eddigi mérkőzésekkel kapcsolatban a versenybizottság dönt a következő ülésén. Egyelőre annyi biztos, hogy a szombati, MTK elleni találkozót már nem játsszák le. Az NB II-ben szerintem legkorábban a jövő héten, Baktalórántházán léphet pályára az együttes.
Legfrissebb hírek

Így ünnepeltek a szurkolókkal az angol játékosok

Foci vb 2026
2 perce

Tuchel szerint Anglia a lehető legrosszabb módon kezdett a Kongói DK ellen

Foci vb 2026
16 perce

Lukaku Szenegál ellen is a kispadról beállva tehet csodát – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
19 perce

Harry Kane megelőzte Pelét; Anglia most sem botlott afrikai rivális ellen

Foci vb 2026
41 perce

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
44 perce

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
44 perce

Anglia 1966 óta tartó vb-átkot tört meg – statisztikák

Foci vb 2026
45 perce

Mpasi majdnem mindent védett, de Kane a 16 közé lőtte Angliát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik