Luisao, a kiválóan fejelő és helyezkedő középhátvéd végigküzdötte a brazil válogatott világbajnoki selejtezőit, s ha nem is volt mindig a kezdő tagja, stabil kerettagnak számít már 2003 óta. A mindenkori légterek ura, akinek fura arcberendezése bizony gyakran készteti gúnyos kórusokra az ellen fanjait, jelenleg nem tudja kiszorítani Edmílsont, Juant és Luciót a selacaó védelmének közepéről, de Roque Juniornál azért sokkal-sokkal megbízhatóbb.
Anderson Luis da Silva a Sao Paolo-i Juventudéban kezdte el profi karrierjét, innen emelte ki őt a kiscsapat bravúros Brazil Kupa-győzelme után az azonos államban lévő Cruzeiro. A kékeknél az aláírás után kezdetét vette egy fantasztikus karrier: 2001-re hősünk beverekedte magát a kezdőbe, s azon a nyáron már tagja lehetett a Copa Americán levitézlett brazil válogatottnak is! Debütálását nem csak ő, de a szurkolók is sokáig emlékezetükben fogják tartani, ugyanis a Selacao a Honduras elleni negyeddöntőben 2:0-s, arcpirító vereséget szenvedett! A keresztesekkel mindemellett odahaza kétszer is elhódította az állami bajnoki címet (több újabb kupagyőzelem mellett), s világbajnok mesterük, Luiz Felipe Scolari kora egyik legjobb védelmével büszkélkedhetett - tessék csak elgondolni egy olyan sort, ahol a válogatott Gomes állt a kapuban (ma PSV), középen Luisao és Cris (ma Lyon) alkotott duót, jobb oldalon Maicon (Monaco), a balon Sorín (Villarreal) segítette a támadásokat! Bár Anderson válogatottbeli karrierje a nem éppen lendületes kezdet miatt kissé megtört, de a brazil bajnokság egyik legjobb középső védőjévé nőtte ki magát, aki ráadásul rendre eredményes tudott lenni szögleteknél, szabadrúgásoknál az ellen kapuja előtt, köszönhetően 192 cm-es magasságának és príma rugóinak. 2003-ban került vissza a válogatottba, hála az Arany Kupán nyújtott kiváló teljesítményének (a tornán az U-23-as csapat képviselte a nagyokat), s (mily’ meglepő!) nem is maradt sokáig Dél-Amerikában: bár a Real Madrid is kacérkodott vele, a Cruzeiro vezetői mégis az SL Benfica 2.5 millió eurós ajánlatát fogadták el. Portugáliában Luisao hamar megszolgálta vételárát: első évében egy kupaaranyhoz, a másodikban a már régóta áhított bajnoki címhez segítette a vörösöket kiváló védőmunkája.
A kettő között Parreira legénységében alaptag volt a 2004-es Copa Americán, ahol a döntőben bevette az argentinok hálóját is - természetesen fejesből. Ám „alanyesetben” Lucio, Juan és Edmilson mögött áll a kapitányi középhátvéd-ranglistán, igaz, így is rendre behívót kapott a világbajnoki selejtezőkre, ám csak Uruguayban és Bolíviában lépett pályára. Láthattuk őt a 2005-ös németországi Konföderációs Kupán is - de csak akkor, ha a Parreira körüli kispadot pásztázta a kamera. 2004 nyarán újra érdeklődött a colos bekkért a királyi gárda, a Tottenham és Lucio leigazolása előtt a Bayern München is, de végül is „Luis” maradt a Sasoknál. Trapattoni nagyon kedvelte őt, ugyanis egykori római játékosára, Aldairra emlékeztette az ősz mestert a brazil futballista. A védő (miután nem sokkal előtte a görög Karagunisszal vívott kellemes ökölpárbajt egy edzésen) februárban előszerződést írt alá a milánói Interrel - 2006 nyarán lejáró szerződése után tehát Itáliába teszi át székhelyét, reményei szerint már világbajnokként! Egyébként nem volt könnyű dolga abban sem, hogy egyáltalán a keretbe bekerüljön, ugyanis az utolsó csere posztjáért is kemény harcot kellett vívnia a Lyon kitűnőségével, Crisszel, 2005 legjobb Franciaországban játszó futballistájával és a PSV klasszisával, Alexszel! Pedig 2006 elején megmutatta ő is oroszlánkörmeit: a Liverpool elleni BL-párharcban otthol győztes gólt fejelt, idegenben pedig kihúzta kapott találat nélkül az általa vezérelt-vezényelt sasos védelem!
