Egy-egy kaotikus félidő

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.08.19. 00:14
Címkék
A szerda este egyik legnagyobb presztízsű találkozója a rotterdami Hollandia-Németország összecsapás volt, ahol a németországi világbajnokságon a végső sikerre is esélyes válogatottak mérték össze az erejüket, a végeredmény azonban igazságosnak nem mondható 2-2 lett.
A hazaiak szövetségi kapitánya, Marco van Basten elismerte, nem megfelelően cserélt a szünetben: "A második félidő kissé kaotikusra sikeredett. Elöl négy vérbeli támadóval álltunk fel, így problémákkal szembesültünk a védekezésnél - a németek pedig be merték vállalni a nagyobb rizikót." Az egykori Milan-legenda nem felejtette el megjegyezni, a formációt illetően még nem tette le a végleges voksát: "Most láthattam, hogy miként kezeli a csapatom ezt a felállást, de ez nem azt jelenti, hogy máskor nem próbáljuk meg újra. A németek által használt négy-négy-kettes felállás, a gyémánt alakzatú középpályával eredményes volt, nem volt ellenszerünk." A németek kivégzéséhez majdnem egymaga elegendőt nyújtó Arjen Robben fogalmazta meg talán a legvelősebben a holland véleményt:"Ma este mindenképpen nyernünk kellett volna!"

Jürgen Klinsmann, német szövetségi kapitány is elismerte a holland válogatott fölényét: "Az eredmény ránk nézve rendkívül hízelgő. A hollandok megleptek minket, hatalmas tempóban kezdték az összecsapást, és már a harmadik percben vezetést szereztek. A hozzáállással, a küzdéssel elégedett vagyok, és úgy gondolom, mérkőzésről mérkőzésre jobbak leszünk, de még sok munka vár ránk." A mérkőzésen egy gólt szerző csapatkapitány, Michael Ballack tömören és ironikusan fogalmazta meg a Nationalelf első félidőben nyújtott játékát: "Az első félidőben túl sok mindent nem csináltunk rosszul, mivel semmit sem csináltunk!"
Legfrissebb hírek

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
51 perce

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
1 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A paraguayi kapus lett a meccs embere

Foci vb 2026
2 órája

Még Philadelphiában is Szoboszlai-mezes szurkolóba botlani

Foci vb 2026
3 órája

Kylian Mbappé: Ha be kell piszkítanunk a kezünket, akkor megtesszük

Foci vb 2026
4 órája

Megint Mbappéról szólt a franciák meccse – mutatjuk a legérdekesebb statisztikákat

Francia labdarúgás
4 órája

Statisztikák: Mbappé újabb kategóriában lett egyeduralkodó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik