Atlétika: csúcsra törnek a Letzigrundon

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.08.18. 23:49
Címkék
A Golden League-sorozat idei negyedik állomását, a zürichit nemhivatalosan csak "olimpia vagy világbajnokság egyetlen estén"-ként szokták emlegetni. Rá is szolgált erre a Weltklasse néven elhíresült viadal a maga 23 világcsúcsával. És a hírek szerint többen is a fejükbe vették, hogy felkerülnek a Letzigrund kétségkívül terjedelmes listájára.
Elsőként kell említenünk Szaif Szaid Sahint. A kenyaiból katarivá váló, 3000 méteres akadályfutó ugyancsak meggyőző fölénnyel utasította maga mögé egykori honfitársait Helsinkiben, ám arra nagyon vigyázott, hogy csak anynyit adjon ki magából, amennyit feltétlenül szükséges. Energiáit megpróbálta Zürichre tartalékolni, hogy esélye legyen a tavaly Brüsszelben elért 7:53.63 perces eredményét túlszárnyalni. A másik próbálkozó az előzetes hírek szerint Justin Gatlin lesz, aki próbált tőkét kovácsolni az amerikai 4x100-as váltó világbajnoki botlásából. Mint ismert, a selejtezőben már az első váltásnál kizárták a csapatot. "Nem is baj, legalább pihenhetek Zürich előtt" - legyintett a 100 méter amerikai olimpiai és világbajnoka. Igaz, hogy óriási fölénnyel nyert Helsinkiben, ám 9.88 másodperce még így is 11 századdal elmarad Asafa Powell rekordjától.És mellettük ott van Tatjana Lebegyeva és Christine Arron, ők ketten meg az egymillió dolláros GL-fődíjért harcolnak…
Legfrissebb hírek

NBA: Barnes vezérletével nyert a Raptors, karriercsúcsokkal győzött a Hawks

Amerikai sportok
6 perce

Tóth Alex: Nehéz meccs volt, a végéig izgulni kellett

Magyar válogatott
35 perce

Littler tanári játékkal jutott a negyeddöntőbe a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
6 órája

Pénteki sportműsor: jön az első magyar derbi az osztrák hokiligában

Minden más foci
7 órája

Győztünk, de a pótselejtezőért is küzdeni kell; Horváth Dávid: Magamat adom!

E-újság
7 órája

Szalai Attila: Miért ne szerezhetnénk meg a csoport első helyét?

Magyar válogatott
7 órája

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
7 órája

Nyertünk, de maradt tét – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
7 órája
Ezek is érdekelhetik