A Ferrari teszteli a V8-ast

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2005.08.10. 00:14
Címkék
A tervezettnél egy hónappal hamarabb, már tegnap elkezdte V8-as motorja tesztelését a Ferrari. A csapat korábban már kipróbálta a V10-es motorját úgy, hogy két hengert "lefojtott", most viszont az új erőforrást vették górcső alá Fioranóban, Marc Genével az autó kormánya mögött.
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?
Itt az új nyolchengeres erôforrás – az idei Ferrari ideje lejárt?

A maranellói alakulat szóvivője elmondta: az új nyolchengeres motort a 2004-es autó módosított változatában tesztelték. Gené 17 kört tett meg a speciális szenzorok segítségével beállított kocsival, és semmi gondja sem volt. A tréning ma folytatódik.

A szabályok szerint jövőre már csak nyolchengeres motorokat használhatnak a Formula-1-ben - ehhez vagy új erőforrást kell fejleszteni, vagy pedig a fent említett módon a tízhengeresből két hengert "le kell fojtani". Eddig mindössze egy csapat, a Minardi jelentette be, hogy az utóbbi megoldást választja, anyagi megfontolásból, mivel így nem kell új kasztnit építeni. A nyolchengeres motor ugyanis értelemszerűen sokkal kisebb és könnyebb, mint a tízhengeres, így más kasztnit kíván.

Az új szabályra azért volt szükség, mert a száguldó cirkuszban már minden versenygép 900 lóerő fölött jár, ami gyakorlatilag életveszélyes. Az évek óta folyó "lassítsuk az F1-es autókat" elnevezésű társasjátéknak ez a legújabb felvonása - ez valószínűleg több sikerrel jár majd, mint a korábbiak.
Legfrissebb hírek

Homonnai Márton két arca – 120 éve született Komjádi Béla kedvenc játékosa, aki végül elárulta mesterét is

Népsport
21 perce

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
33 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
1 órája

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik