Németország: Szabics Imre az 1. FC Kölné

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.06.08. 23:23
Címkék
Tököli Attila után újabb magyar csatárral erősített az 1. FC Köln. Az élvonal újonca ugyanis kétéves szerződést kötött a VfB Stuttgartnál az utóbbi időben a reméltnél kevesebb játéklehetőséget kapó Szabics Imrével.
Az átigazolási díjat a két fél közös megegyezéssel nem hozta nyilvánosságra, egyes források szerint 700 ezer, mások szerint pedig 500 ezer euró volt a korábban külföldön az osztrák Sturmban is megforduló futballista ára.

Anthony Lurling, Dimitriosz Grammocisz, Patrick Helmes és Marvin Matip után Szabics a Köln ötödik nyári szerzeménye. Német források szerint egyébként elképzelhető, hogy még bővül a "kecskések" magyar kontingense, hiszen a klub a Werder Brementől a szezon végén távozó Lisztes Krisztián, valamint a Hertha BSC-nél jobbára a kispadra szoruló Dárdai Pál iránt is érdeklődik.

Szabics eddig két évadot fejezett be a Bundesligában, és inkább az elsőre lehet büszke. Akkor 26 mérkőzésen kilenc gólt szerzett a VfB mezében, az idén viszont 23 találkozón (ezek közül egyet játszott végig, 11-11-szer le-, illetve becserélték) mindöszsze öt gólig jutott. Szerződése ugyan még egy évig a "svábokhoz" kötötte, ő azonban most a váltás mellett döntött.
Legfrissebb hírek

Kiégése után jó az irány – nagyszerű eredményt ért el ez Etnánál

Csupasport
6 perce

Thuchelt megkérdezték, hogy használnak-e viagrát az angol játékosok

Foci vb 2026
6 perce

Makreckis a Ferencvárostól a Qarabaghoz szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Mindenki a klasszikus öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
32 perce

Wimbledon: Stollárék a nyolcaddöntőben, az első kiemelttel játszanak

Tenisz
45 perce

Halász Bence: Olimpiai bajnok, az első magyar szabadtéri világbajnok és Európa-bajnok akarok lenni – utóbbi talán már idén

Atlétika
53 perce

A reptéri munkás is földre borult – így fogadták otthon a Zöld-foki-szigeteki hősöket – videó

Foci vb 2026
1 órája

Haaland és Vinícius mémvideója összehozta a norvég és a brazil szurkolókat

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik