Bajnokavatástól bajnokavatásig

Mozi, borfesztivál, Turandot, cégrendezvények, alkalmanként sportesemények.

Biztosan megférnek majd egy helyen, valami azonban hiányozni fog. A labdarúgás. A müncheni Olimpiai stadionnak 1972 óta szerves része volt a futball, több mint 1100 mérkőzést játszottak a 33 évvel ezelőtti nyári olimpiára felhúzott létesítményben, szombaton viszont, az 1161. találkozóval, a Bayern München-Nürnberg összecsapással legördül a függöny. A 33 éves aréna "kiszolgálta" az idejét, legalábbis ami a labdarúgást illeti. A kor követelményei bőven meghaladták az Olimpiai stadion lehetőségeit, a futópálya, az első sorokból tapasztalható katasztrofális látási viszonyok, a fedetlen lelátó (még a dísztribün felett sincs tető…) mind ellentmondanak a mai modern futballaréna címszó alatt olvashatóknak. Szemben a május végén átadandó, hipermodern Allianz Arenával…

Előtte azonban még lesz egy mérkőzés, ami a Bayern München szempontjából stílszerű búcsú a remek létesítménytől. A Nürnberg ellen ugyanis hivatalos bajnokavatóra kerül sor, miként a "bőrnadrágosok" által itt megvívott első bajnokit követően, 1972. június 28-án. A stadion ugyanis az elmúlt évtizedekben szinte összenőtt a Bayernnel. Bár ha az élvonalban szerepelt, az 1860 München is itt játszotta a hazai meccseit, ez a pálya mindig is Németország legeredményesebb csapata, a Bayern München számára számított hazainak. A gárda a 19 bajnoki címéből 17-et harcolt ki úgy, hogy a hazai mérkőzéseit az Olimpiai stadionban rendezte, nyolc idényben pedig olyan nemzetközi menetelésnek lehetett szemtanúja az aréna, amelynek csak valamelyik nemzetközi kupa fináléjában lett vége.

"Mindannyian tudjuk, mit köszönhetünk az arénának. A Bayern München felemelkedése szorosan kötődik az Olimpiai stadionhoz. Igazából itt figyelt fel ránk Európa és a világ" - jegyezte meg Uli Hoeness, aki a stadion első mérkőzését (NSZK-Szovjetunió) még játékosként, a gyepen, az utolsót pedig menedzserként, a pálya mellett élhette, illetve élheti meg.

Ugyanakkor éppen Hoeness volt az, aki az egyik élharcosa volt a költözésnek. Nehezen viselte, hogy a jelenlegi élvonalban csak a Bayern stadionjában nincs fedett lelátórész, hogy a stadionban nincs igazi futballhangulat, hiszen a szurkolók buzdítása - a nem éppen korhű építészeti megoldások miatt - "beleveszik" a müncheni légtérbe. "Olyan itt a légkör, mint a chicagói központi temetőben" - hangoztatta nem egyszer. Ráadásul minden bizonnyal azt is nehezen viselte, hogy a klubnak a bérleti díj fejében a mindenkori jegybevétel tíz százalékáról le kellett mondania München városa, illetve az általa üzemeltetett Olympiapark GmbH javára.

Az átépítés, a modernizálás éppenséggel lehetett volna egyfajta áthidaló megoldás, csakhogy az ellen először Günter Behnisch, az aréna hajdani főépítésze lépett fel (ő a szerződés szerint kis túlzással akár egy szék felszerelését is meggátolhatja), majd a konszenzussal kialakított tervet hurrogták le, hogy aztán egy népszavazás 2001. október 21-én eldöntse: épüljön fel az új stadion! A lakosság kétharmada voksolt erre, a területet az egyik autópálya közelében, egy szemétlerakó mellett jelölték ki, majd megkezdődtek a munkálatok. "Potom" 340 milliós költségvetéssel.

Hogy behozza-e az árát, hogy ellátogat-e oda évente 160 ezer ember csak azért, hogy "beleszagoljon" a légkörbe, nem tudni. Mint ahogyan azt sem, hogy celebrál-e ott misét a pápa (az Olimpiai stadionban II. János Pál tartott), illetve fellépnek-e benne a Rolling Stoneshoz vagy éppen Michael Jacksonhoz hasonló világsztárok.

Egyáltalán: része lesz-e olyan mértékben a (futball)történelemnek, mint a 33 csodálatos esztendő után búcsúzó Olimpiai stadion?

A stadion számokban
Az átadás éve: 1972
Alapkőletétel: 1969. július 14.
Építési költség: 137 millió márka
Hivatalos befogadóképesség
Átadáskor: 77 839 (ebből 45 073 ülőhely)
Jelenleg: 69 466 (58 066)
Mérkőzések száma: 1161
Ebből: Bayern München: 794
1860 München: 344
Válogatott mérkőzés: 30
Európai kupadöntő: 5
Egyéb: 8

Megjegyzés: az 1860 München 344 mérkőzéséből 38 városi derbi volt; az öt európai kupadöntő egyike az UEFA-kupa 1996-os fináléjának Bayern München-Bordeaux mérkőzése. ---- "Várady Béluska, úgy lő, mint a géppuska…"

Ezt a rigmust legalább milliószor énekelte annak idején a Vasas-tábor, igaz, 1972-ben a müncheni olimpia futballdöntőjében még kevesen tudták, ki is az a Várady Béla. Az akkor 19 esztendős, remek felépítésű, óriási tehetségnek tartott csatár a közvélemény számára kissé váratlanul került az olimpiai keretbe. De ha már ott volt, helyet szorított magának az akkori hazai sztárokkal teletűzdelt ötkarikás együttesben. Remek magyar csapat volt, olyannyira, hogy a mieink meg sem álltak a döntőig. Itthon aztán gyakorlatilag mindenki elkönyvelte, hogy a '68-as mexikói arany után Münchenben jön a következő. Sajnos nem így történt, de ez már történelem. Várady Béla, a Vasas csatára hiába szerzett vezetést válogatottunknak, a lengyelek a második félidőben fordítottak, és 2-1-re megnyerték a finálét. Pedig ha döntetlen maradt volna, a kiírás értelmében mindkét együttes aranyérmesként térhetett volna haza. Várady Béla ma már rokkantnyugdíjasként él családja körében, és bizony már három unokával büszkélkedhet. A legkisebb, az egyéves Tamás a nagypapa állítása szerint biztos, hogy a Vasas csatára lesz, csak arra még várni kell néhány évet…

A géppuskalábúként emlegetett Várady így emlékszik vissza az olimpiai döntőre, no meg a müncheni stadionra:

"Életem egyik legnagyobb élménye volt az olimpiai döntő, hiszen tinédzser fejjel kerültem be olyan klasszisok mellé, mint Kocsis Lajos, Dunai Antal, Páncsics Miklós, hogy csak néhány nevet említsek közülük. Akkoriban kezdtem állandósítani a helyem a Vasasban, hol középcsatárként, hol balszélsőként szerepeltem, ám az olimpiai együttesben egyértelműen a szélen jutott hely a számomra, hiszen roppant erős csatársorunk volt. A döntőt megelőzően már pályára léphettünk az olimpiai stadionban, méghozzá nem is akármilyen meccseken. A brazilok ellen kettő kettőt játszottunk, az NSZK-t viszont alaposan elvertük. Minket tartottak a torna favoritjának, és mi annak rendje és módja szerint bekerültünk a döntőbe, ahol a klasszisokkal teletűzdelt lengyelek vártak ránk. Persze hogy szó volt a meccs előtt arról, esetleg egyezzünk meg a döntetlenben, hiszen akkor mindkét gárda tagjai olimpiai aranyéremmel gazdagodhattak volna. Emlékszem, a lengyelek tettek is erre kósza kísérletet, puhatolóztak nálunk az iksz érdekében, de a magyar vezérkar úgy volt vele, ne kockáztassunk, hiszen az olimpiai bronzcsata után óriási botrány tört ki. Talán sokan emlékeznek rá, az NDK már kettő nullára vezetett a szovjetek ellen, aztán kettő kettő lett a vége, és így mindkét fél harmadik helyezettnek vallhatta magát. Szóval mi úgy mentünk a pályára, hogy mindenképpen győznünk kell. Az első félidő hajrájában a lengyel jobbhátvéd hibázott, megszereztem tőle a labdát, s elindultam a kapu felé, középen jött Dunai Anti, a kapus zárta a rövid sarkot, én meg zutty, a hosszúba bombáztam. Micsoda boldogság volt abban a fantasztikus stadionban, az olimpiai döntőben kapuba találni tizenkilenc évesen! A második félidőben sajnos fordítottak a lengyelek, peches gólokat kaptunk, és így meg kellett elégednünk az ezüstéremmel.

Azóta többször is voltam a müncheni stadionban, legutóbb 1987-ben jártam ott.
Egyszerű turistaként mentem az üres arénába, csak hogy kicsit nosztalgiázhassak.
Sajnálom, hogy bezárják a gyönyörű létesítményt, olyan, mintha elvinnének egy darabot a múltamból. Egyébként a térdem miatt leszázalékoltak, rokkantnyugdíjasként élek, de a Vasas meccsein mindig ott vagyok, sőt a legutóbbi két hazai találkozón még az öltözőbe is bementem a fiúkhoz. Úgy látszik, jó kabala lehetek, hiszen mindkét alkalommal győztek." ---- Az első.
1972. május 26-án az NSZK 80 ezer néző előtt Gerd Müller négy góljával megverte a Szovjetuniót.

Az első Bundesliga-mérkőzés.
1972. június 28-án a Bayern München 5-1-re legyőzte a Schalkét, és ezzel megszerezte a bajnoki címet. (A mérkőzésre a szövetség engedélyével kerülhetett sor, mert a Bayern az 1971-72-es idényben még a Grünwalder Strassén vívta a meccseit.)

A vb-döntő.
1974. július 7-én az NSZK Paul Breitner és Gerd Müller találatával 2-1-gyel kerekedett Hollandia fölé.

Az első nemzetközi kupadöntő.
1979. május 30-án az angol Nottingham Forest 1-0-ra győzte le a svéd Malmőt a KEK-ért zajló összecsapáson.

Az Eb-döntő.
1988. június 25-én Hollandia többek között az évszázad egyik legszebb gólját jegyző Marco van Basten vezérletével 2-0-ra bizonyult jobbnak a Szovjetuniónál.

Az első BL-döntő.
1993. május 26-án a francia Olympique Marseille Basile Boli fejesével 1-0-ra megverte a Milant, és a megszerezte a gall csapatok első nemzetközi klubtrófeáját.

Az utolsó mérkőzés.
2005. május 14-én a Bayern München bajnokavatót játszik a Nürnberggel 63 ezer néző előtt.